Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon, illusztráció
Rendőrök őrködnek, miután egyik társuk októberben mészárolni kezdett Párizsban
Hirdetés

A rendőri vezető elmondta: három rendőr felfüggesztését is kezdeményezte. A rendőrségen belül jelenleg 48 radikalizálódás gyanújára okot adó esetet vizsgálnak ki, amelyek közül 33-ról az október 3-i iszlamista támadás óta érkezett jelzés.

A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága arra a kérdésre keresi a válasz, hogy milyen működési zavarok vezettek a négy rendőr halálához, akiket egy radikalizálódott kollegájuk mészárolt le a párizsi rendőrkapitányság hírszerzési igazgatóságán.

A párizsi prefektus meghallgatása után a bizottság zárt ajtók mögött folytatja a munkáját. Mintegy ötven embert, köztük Christophe Castaner belügyminisztert is meghallgatják.

„Nem politikai perről van szó, és nem kívánjuk a jelenleg folyó igazságügyi vizsgálatot sem lábbal taposni” – jelezte múlt héten Eric Ciotti jobboldali ellenzéki képviselő, a vizsgálóbizottság elnöke.

A 45 éves támadó, Mickael Harpon informatikus 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, és konyhakésekkel gyilkolta meg október elején négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat a párizsi rendőr-főkapitányságon. A támadót a helyszínen agyonlőtték.

Harpon 2008-ban tért át az iszlám hitre. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a környezete tudta róla, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, valamint a szélsőséges szalafista mozgalomhoz tartozó emberekkel tartott kapcsolatot.

Fegyvert adnak a kezükbe
Fegyvert adnak a kezükbe
Több német tartományi kormány programjában szerepel, hogy növelni kell a migránsok létszámát a rendfenntartó erőknél.