Fotó: MTI/AP/Marwan Ali
Füst gomolyog a szudáni fővárosban, Kartúmban 2023. április 22-én.
Hirdetés

Wopke Hoekstra holland külügyminiszter bejelentése szerint a holland állampolgárok és a hollandiai tartózkodási engedéllyel rendelkezők első csoportját már vasárnap kimenekítik az országból.

„Minden tőlük telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban összegyűjtsük és hazahozzuk a hollandokat” – fogalmazott.

Közölte, a nap folyamán további tájékoztatást adnak a Szudánban tartózkodó hollandoknak a biztonságos hazajutás lehetőségeiről, valamint a gyülekezési pontokról. A miniszter biztonsági okokból azt kérte az érintettektől, ne hozzanak nyilvánosságra részleteket az evakuálási tervekről. Megerősítette ugyanakkor, hogy a szudáni kormány hadserege segítséget nyújt az ország biztonság elhagyásához.

A holland külügyminisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy 152, Szudánban tartózkodó holland állampolgárral áll kapocslatban, ugyanakkor arra számítanak, hogy ennél több embernek kell majd segítséget nyújtani az ország elhagyásához. A holland külügyminisztérium honlapján naprakész tanácsokat tesz közzé Szudánban tartózkodó állampolgárai számára az ország biztonsági helyzetéről – tette hozzá a holland külügyminiszter.

FRISS:

A belga külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint Belgium még a nap folyamán megkezdi állampolgárai kimenekítését Szudánból – közölte Hadja Lahbib belga külügyminiszter vasárnap.

Hadja Lahbib Twitter-oldalán közzétett üzenete szerint Belgium Franciaországgal és Hollandiával együttműködésben zajló műveletek keretében menekíti ki állampolgárait a harcok dúlta afrikai országból.

„Arra kérjük a belga állampolgárokat és mindazokat, akik még nem tették meg, hogy a lehető leghamarabb vegyék fel a kapcsolatot a diplomáciai szolgálatainkkal” – fogalmazott.

A belga külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint ez idáig 42, Szudánban tartózkodó belga állampolgár jelentkezett, hogy elhagyná az afrikai országot. A külügyminisztérium szóvivője vasárnap megmegerősítette, hogy a tárca a háborús országban tartózkodó több tucat állampolgárával áll kapcsolatban.

„Minden szolgálatunkat mozgósítottuk, hogy segítséget nyújtsunk” – tette hozzá Twitter-üzenetében a belga külügyminiszter.

Korábban írtuk