Emmanuel Macron francia elnök ezen a héten is arról győzködte az európai vezetőket, hogy Ukrajnába a fegyverek után, most már katonákat is küldeni kellene – mondta a kommunikációs igazgató.

Hirdetés

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint pedig fel kell készülni a háborúra, és Európának szerinte hadigazdaságra kellene átállnia

– folytatta a felsorolást.

A politikus az Európát a háború felé toló események között említette azt is, hogy az Európai Bizottság kiszivárgott tervéből kiderült: az uniós döntéshozatalt úgy alakítanák át, hogy az egyhangúságot eltörölnék több területen, így a külpolitikai döntések esetében is.

„Ez azt jelentené, hogy a háború kérdésében már a békepárti álláspontunkat a brüsszeliek könnyen ki tudnák kerülni”

– fogalmazott Hollik István. A hazai dollármédia sem maradhatott ki a háborúpárti hangulatkeltésből, végül is meg kell dolgozni a dollárokért – tette hozzá.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta, hogy miközben „a Telex elmagyarázta mindenki számára, hogy Macron háborús javaslata valójában egy jó, ahogy ők fogalmaznak, racionális javaslat. Szerintünk nagyon nem az, ezért továbbra is mindent megteszünk azért, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból” – szögezte le a Fidesz kommunikációs igazgatója.