Fotó: shutterstock.com/Creative Lab
Klaus Iohannis (j), Ludovic Orban (b)
Hirdetés

A jobboldali államfő szerint az EJEB döntése nyomán semmivé foszlott az alkotmánybíróság – korábbi vitatható határozatai miatt amúgy is megtépázott – hitele, és elkerülhetetlenné vált a CCR működésének felülvizsgálatát is magában foglaló alkotmányos reform.

Iohannis megjegyezte: a tavaly ősszel ellenzékbe kényszerített Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzása idején három éven keresztül az igazságszolgáltatás szétzilálásán munkálkodott olyan büntetőjogi törvénymódosítások által, amelyek a bűnözőket védték a tisztességes emberekkel szemben. Az elnök hozzátette: nem számít arra, hogy a DNA-főügyész eltávolításának értelmi szerzőjeként a PSD most sietne parlamenti vizsgálóbizottságot alakítani Kövesi emberi jogainak megsértése ügyében, de biztos benne, hogy a választók megbüntetik a szociáldemokratákat ezekért a súlyos vétségekért.

Ludovic Orban kormányfő, az államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt sürgette, hogy a CCR ismerje el nyilatkozatban és hivatalos formában is vétkét.

Korábban írtuk

„Romániának hiteles alkotmánybíróságra van szüksége, nem olyan egyénekre, akik a PSD cinkosai. A PSD tehet arról, hogy Romániát meg nem érdemelt módon sarokba állította az EJEB. Azoknak a szociáldemokratáknak, akik Liviu Dragnea (volt PSD-elnök) ügyét szolgálva a jogállam és az igazságszolgáltatás függetlensége ellen harcoltak, távozniuk kell a közéletből” – jelentette ki a román miniszterelnök.

A bukaresti igazságügyi tárca kedden közleményben jelezte: javasolni fogja, hogy Románia hívja vissza a Velencei Bizottságból Tudorel Toader alkotmányjogászt, aki 2018-ban igazságügyi miniszterként kezdeményezte és – a CCR határozata révén – az államfőnél is kikényszerítette a DNA-főügyész leváltását.

Valer Dorneanu, a CCR elnöke, volt szociáldemokrata házelnök szerint az EJEB döntése nem a román alkotmánybíróságot bírálja, Ludovic Orban pedig már egy éve azt hajtogatja, hogy a taláros testület tagjai lejáratták magukat. A politikusokat semmi sem akadályozza meg abban, hogy módosítsák az alkotmánybíróság működéséről szóló törvényt – jegyezte meg Dorneanu.

Az EJEB kedden közzétett határozata szerint sérült Kövesi tisztességes tárgyaláshoz való joga, amikor a román alkotmánybíróság döntésének eleget téve a román államfő felmentette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) éléről. A végzés megállapítja: Románia megsértette a főügyész véleménynyilvánítási szabadságát is, Kövesit ugyanis azért mentették fel, mert bírálta a korrupció büntetésével kapcsolatos törvénymódosításokat.