A hatalmas tömeg az 1995 előtt is használt, az első világháború utáni első fehérorosz köztársaság fehér-vörös-fehér zászlajával vonult fel, és azt skandálta, hogy „Fehéroroszország él!”.

Hirdetés

A közösségi médiában megjelent felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel vonultak ki, és több embert is őrizetbe vettek. A helyi sajtó szerint a tüntetés környékén lezárták az utcákat, és a belügyminisztérium tudatta, hogy kész még több rendfenntartót küldeni az utcákra. A hatóságok figyelmeztették az embereket, hogy maradjanak otthon, és ne vegyenek részt az ellenzék által „Az egység menete” névre keresztelt felvonuláson.

Minszken kívül is voltak tiltakozások. Grodno városából egy tiltakozó által feltölött videón az látható, hogy egyenruhások rohanják le a tüntetőket, és könnygáz bevetéséről is érkeztek hírek.

Előző hét vasárnap a hatóságok tiltása ellenére több százezren vonultak fel Lukasenka távozását követelve, aki az ellenzék szerint csalással szerezte meg a voksok 80 százalékát az augusztus 9-én tartott elnökválasztáson. A tiltakozók az elnök lemondása mellett új választásokat, a politikai foglyok szabadon bocsátását és a rendőri erőszak kivizsgálását követelik.

Korábban írtuk

Fehéroroszországban az elnökválasztás éjszakája óta rendszeresek az elnök elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan kízásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.