Hajasi Josimasza külügyminiszter iráni kollégájával, Hoszein Amirabdollahiannal Tokióban tárgyalt. Azt kérte, hogy Teherán tanúsítson „konstruktív” magatartást Oroszország ukrajnai hadműveletének ügyében. A Nyugat és Ukrajna azzal vádolja Iránt, hogy drónokkal látja el Oroszországot ukrajnai háborújában. Ezt Teherán tagadja. Azt állítja, hogy semleges álláspontra helyezkedik az orosz-ukrán háborúban.

Hirdetés

Az iráni külügyminiszter a távol-keleti szigetországban ebben a minőségében tett első látogatása alkalmával azt kérte, hogy Japán oldja fel annak a mintegy 1,5 milliárd dollárnak (533 milliárd forint) a zárlatát, amelyet Iránnak korábbi olajszállítmányaiért kellett volna megkapnia, de amelyet az Irán elleni nemzetközi szankciók keretében Tokió visszatart – közölte az iráni külügyi szóvivő. Nasszer Kanaáni szerint a 2015-ös atomalku újjáélesztésének kérdése is szóba került a találkozón.

Korábban írtuk