Hirdetés

A kampányüzenet: marihuána

A Louisiana szövetségi állam szenátusi címére pályázó, demokrata párti Gary Chambers egy egészen elképesztő politikai hirdetésben a marihuána legalizálásával kampányol, közben láthatóan marihuánás cigarettát szív. „A legtöbb letartóztatott nem kereskedő, csak hozzám hasonló ember, akinél kis mennyiségű fű van” – mondja a videóban. – „Remélem, ezzel a hirdetéssel nem csak a marihuánahasználat destigmatizálását segítjük elő, de kierőszakolhatunk egy új párbeszédet is, amely megnyitja az utat ennek a hasznos drognak a legalizálása felé, és megbocsátunk azoknak, akik egy elavult ideológia miatt börtönbe kerültek.”
(you­tube.com/Gary Chambers, 2022. 01. 18.)

Befogadó cukorka

Az M&M’s csokoládégolyók gyártója, a Mars Incorporated bejelentette: változtatásokat vezetnek be azzal a céllal, hogy „olyan világot teremtsenek, ahol mindenki úgy érzi, befogadják, és a társadalom is nyitott”. Ennek érdekében a világ minden táján kapható, közkedvelt golyókat ábrázoló kabaláknak ezentúl „kifinomultabb személyiségük lesz, hogy a történetmesélésen keresztül így emelhessük ki az önkifejezés fontosságát és a közösség erejét”. A hat „frissített karakterrel” kapcsolatban a legfeltűnőbb változás az, hogy új cipőt kaptak: a zöld M&M edzőcipőre cserélte a magassarkúját, a barna cukorka lábbelijének pedig csak alacsonyabb lett a sarka. A leglázadóbbnak a narancs­színű golyócska tűnik, ő ugyanis ezentúl be sem köti a cipőjét.
(Samantha Ibrahim: M&M’s mascots get ‘refreshed’ look to reflect ‘today’s society’, New York Post, 2022. 01. 20.)

Fotó: shutterstock.com

Megúszhatja a transznemű

Hannah (született James) Tubbs, egy 26 éves férfi, aki állítása szerint nő, akár letöltendő büntetés nélkül is megúszhat egy 2014-es bűncselekményt, amelynek során egy női mosdóban szexuálisan bántalmazott egy tízéves kislányt. A transznemű férfi a nyakánál fogva elkapta a gyermeket, bezárkózott vele az egyik WC-fül­kébe, és a bugyiját lehúzva kezével beléhatolt. A molesztálásnak az vetett véget, hogy valaki jött a mosdóba, mire Tubbs elmenekült, és csak nemrég sikerült egy DNS-minta alapján azonosítani. Mivel azonban a bűncselekmény elkövetésekor még nem töltötte be tizennyolcadik életévét, a Los Angeles megyei, progresszív-liberális kerületi ügyész, George Gascon döntése értelmében kiskorúként kell kezelni, ebből következően pedig jó esély van rá, hogy csak felfüggesztett büntetésben részesüljön.
(James Queally: Sexual assault of 10-year-old sparks latest criticism of L.A. district attorney’s policies, Los Angeles Times, 2022. 01. 15.)

Fotó: shutterstock.com

Féltik a szólásszabadságot

A baloldali hírcsatorna, az NBC News szerint veszélyt jelentenek a szólásszabadságra azok a szülők, akik gyermekeik iskolai liberális agymosása ellen szólalnak fel. Ezek ugyanis többek közt azt követelik, hogy legyen fenn a tanterv az interneten is, ami azonban az NBC News szerint „cenzúrához vezethetne az általános iskolákban. Tanárok, pedagógus-szakszervezetek és a szólásszabadság szószólói szerint ez odavezetne, hogy nagyítóval vizsgálnák a mindennapi iskolai foglalkozásokat, a tanárok pedig nem adnák le az esetleg vitatható anyagot a kritikai észrevételektől való féltükben.” Harmeet K. Dhillon ügyvéd így reagált a baloldali médium kirohanására: „Nem látják, mi történik itt? Titkos tananyagok, titkos szexuális és genderpreferencia-oktatás, agymosás, klubok… A szülők végre rájöttek, hogy alkotmányos joguk gyermekeik fejlődésének befolyásolása!”
(Tyler Kingkade: They fought critical race theory. Now they’re focusing on ‘curriculum transparency’, NBC News, 2022. 01. 20.)

Korábban írtuk

Abortuszpárti katolikusok

Ismét hatalmas tömeg gyűlt össze az Egyesült Államok fővárosában immár negyvenkilencedik alkalommal azért, hogy a mesterséges terhességmegszakításokkal szemben az élet mellett tegyenek tanúbizonyságot. Mivel a katolikus egyház egyértelműen ellenzi az abortuszt, a jelenlévők közt mindig nagy számban vesznek részt katolikus hívők. A Katolikusok a Választás Mellett (Catholics for Choice) nevű csoport tagjai azonban az ellentüntetők közt tűntek fel; ők ugyanis úgy vélik, „mindenkinek járnak a reprodukciós egészségügyi szolgáltatások, a biztonságos és legális abortusz pedig ezek közé tartozik”. A csoport most odáig ment, hogy egy washingtoni, a szeplőtelen fogantatásról elnevezett templom falára az életért szóló ima közben fényjátékkal festették fel üzeneteiket, amelyek szerint például „négy abortuszt végeztető nő közül egy katolikus”.
(Samuel Mangold-Lenett: Pro-choice Catholic group blasphemes in support of abortion, pushes pro-abortion message during prayer vigil, The Blaze, 2022. 01. 21.)

Fotó: shutterstock.com

LMBT-klub alsósoknak

A liberális Oregon államban található beavertoni Raleigh Hills Elemi Iskolában a negyedik és ötödik osztályos kisdiákok ezentúl Meleg és szexuális összefogás (QSA) néven új klubot látogathatnak a szülők hozzájárulása nélkül. A QSA-ben „az identitásról, a genderről, az egyenlő jogokról és társadalmi kérdésekről beszélgetnek majd”, továbbá „megismerik az LMBTQ-történelmet és -aktivizmust, valamint „harcolnak a változásért az iskolánkban és a közösségeinkben”.
Bambi Russell kislánya anyja tudta nélkül jelentkezett a klubba, amelyről az asszony azt mondta a The Daily Wire című internetes portálnak: „Az ő korukban ez nem helyénvaló. Ehhez ki kellett volna kérni a jóváhagyásomat. Azért küldöm iskolába, hogy ott iskolai dolgokat csináljon. Itthon beszélgethetünk ilyesmiről, de [az iskola] nem erre való.”
(Gabe Kaminsky: Oregon School Launches LGBT Club For 4th And 5th Graders; No Parent Consent Needed, The Daily Wire, 2022. 01. 21.)

A normalitás szikrája

Bruce Griffey, Tennessee állam törvényhozásának tagja tervezetet mutatott be azok érdekében, akiket gyilkossággal vádoltak, de bebizonyosodik róluk, hogy önvédelemből öltek. A törvényjavaslat anyagi kártérítést tenne lehetővé az emiatt felmentetteknek. „Kyle törvényét” a képviselő Kyle Rittenhouse-ról nevezte el; mint emlékezetes, a 18 éves fiú még 2020 augusztusában két férfit lőtt le egy erőszakos BLM-tüntetés közben, miután azok rátámadtak. A fiút minden vádpont alól felmentették, miután számtalan videófelvétel tanúsította a jogos önvédelem tényét. A Griffey által kidolgozott törvénytervezet szerint a bíróság dönthetné el, milyen mértékű kompenzációt érdemel a felmentett vádlott, ez alól csak az lenne kivétel, amikor bár a gyilkosság önvédelemből történt, ám egy másik bűncselekmény (például rablás) közben. A politikus szerint Tennessee-ben ezzel megerősíthetnék az alkotmány második, a fegyverviselésről szóló kiegészítését és az önvédelemhez való jogot is.
(Adrian Mojica: Tennessee lawmaker proposes 2nd Amendment bill in honor of hero Kyle Rittenhouse, FOX 17 Nashville, 2022. 01. 19.)