Hirdetés

Az öttagú zsűri az új szlovák elnököt, Zuzana Čaputovát és egy svájci tengertisztító csapatot is kitüntetett. Az Euronews beszámolója szerint az év fejlesztői a Kiron alapítói lettek, akik egyetemi oktatást biztosítottak menekülteknek.

– Elképesztő látni, hogy annyi év munka után miként születnek meg az első eredmények. A technológiánk bebizonyította, hogy a fejlesztések képesek megoldani komoly szociális problémákat, de ezzel egy időben a társadalmi nehézségek is ösztönzik magukat a fejlesztéseket. Így a jövőben képesek lehetünk megoldani az emberek gondjait – mondta az egyik alapító, Juan David Mendieta.

Az év európai vezetője Jean-Claude Juncker lett. Az Európai Bizottság elnöke elsőként a biztosoknak köszönte meg kitartó munkájukat.

– Már számtalan díjat átvettem a bizottság nevében, mert igen, én vagyok az elnöke. De a sikereink közösek. Lehet, hogy néhányan, mint Orbán Viktor, azt gondolják, hogy mi csak egyszerű bürokraták vagyunk, pedig a valóságban egy kitűnő csapat. Egyedülálló emberekkel dolgozhatunk Brüsszelben Európáért – mondta a luxemburgi politikus.

A neves kitüntetést másodjára osztották ki az Európai Kereskedelmi Fórum keretei közt a belga külügyminiszteri hivatalban.