Ne féljetek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben – biztatta Ferenc pápa a fiatalokat a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) vasárnapi szabadtéri záró szentmiséjén.

Ferenc pápa homíliájában kiemelte: „Álmodozónak tarthatnak benneteket, amiért hisztek az új emberiségben. De ti ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára„.

Fotó: MTI/EPA/Jacek Turczyk

A pápa hozzátette, a külvilág elhitetheti a fiatalokkal, hogy Isten távoli és érzéketlen, jó a jókkal, és rossz a rosszakkal. A Teremtő azonban „fölkelti napját jókra is, gonoszokra is”, és valódi bátorságra hív, arra, hogy „legyünk erősebek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is” – fogalmazott a katolikus egyházfő.

A több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros – köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek – és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel államfő is.

MTI

Fotók: MTI/EPA