A pénzügyi védőernyő elnevezésű program keretében a villamos energia drágulásának enyhítését szolgáló úgynevezett áramárfék után bevezetik a „gázárfék” nevű megoldást is.

Hirdetés

Az új programra azért van szükség, mert Oroszország „politikai fegyverként” használja a földgázt – hangsúlyozta Olaf Scholz kancellár a koalíciós pártok vezetőivel folytatott megbeszélése után, hozzátéve, hogy a földgáz fogyasztói árának csökkennie kell.

„A jólétért és a szabadságért folytatott energiaháborúban állunk” – mondta Christian Lindner pénzügyminiszter, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke.

A programot jórészt hitelfelvétellel, a koronavírus-világjárvány első szakaszában létrehozott válságkezelő eszköz, a gazdasági stabilizációs alap (WSF) átszervezésével finanszírozzák.

Korábban írtuk