Fotó: képernyőfotó (YouTube)
Hirdetés

Egeland riasztóan alacsonynak nevezte a finanszírozás mértékét. Mint mondta, összesen 26 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy a mintegy 94 millió rászorulónak segítséget nyújthassanak, de az adományozó országok eddig csupán 7 milliárd dollárral járultak hozzá e célhoz. Ez 2 milliárddal kevesebb, mint az a pénzösszeg, amely tavaly gyűlt össze júliusig.

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adataira hivatkozva a főtitkár leszögezte, hogy ezzel szemben a világ országainak katonai kiadása együttvéve elérte az 1800 milliárdot.

Jan Egeland kiemelte, hogy még a szíriai menekülteknek szánt segélyforrások is rohamosan apadnak, illetve külön megemlítette Kamerunt és Kongót mint súlyos válsággócokat.

Az NRC már korábban figyelmeztetett arra, hogy a nemzetközi közösség más térségeknél is jobban elhanyagolja a kameruni migrációs válság kezelését, Egeland pedig a maga részéről „kulturális bénultságnak” nevezte az ottani válságot övező hallgatást.

Az 1946-ban alapított, nem kormányzati szervnek számító NRC fő tevékenységi köre az otthonaikból – háborúk, konfliktusok vagy éppen környezeti katasztrófák miatt – menekülni kényszerült emberek segítése.