Fotó: ShutterStock (illusztráció)
Hirdetés

Erna Solberg norvég miniszterelnök azt mondta, a döntést elsősorban a nő egyik gyermekének a rossz egészségi állapota befolyásolta, a múlt héten pedig Ine Marie Söreide külügyminiszter szintén hangsúlyozta, hogy a döntést humanitárius okok vezérelték.

Ezzel szemben Siv Jensen, az FrP vezetője, egyben Norvégia pénzügyminisztere úgy vélte, a nő puszta ürügyként használta a gyerekét arra, hogy visszatérhessen az országba.

Solberg és Jensen hétfőn tárgyal a koalíció jövőjéről. A koalíciót Solberg Höyre nevű konzervatív pártja mellett az FrP, valamint a centrista liberálisok és a kereszténydemokraták alkotják.

A 29 éves, pakisztáni származású nő szombaton megérkezett Norvégiába, a hatóságok letartóztatták, és jelenleg egy oslói kórházban van a gyerekeivel. A nő 2013-ban ment Szíriába, 2019-ben pedig a szíriai kurd erők által ellenőrzött al-Hol menekülttáborba került.