Fotó: MTI/EPA/Hszinhua

„A kínai-amerikai kapcsolatoknak nem szabad, hogy egy nulla összegű játszmává váljanak, amelyben az egyik fél veszít, a másik pedig nyer, az egyik felemelkedik, a másik elbukik. Kína és az Egyesült Államok sikerei inkább lehetőségeket jelentenek, mint kihívásokat” – mondta Hszi Csin-ping elnök, amikor 2022 novemberében az Indonéziában rendezett G20-csúcstalálkozón egyeztetett Joe Biden amerikai elnökkel.

Hirdetés

A kínai elnök békességet kereső gesztusával párhuzamosan újraindult a közvetlen légiforgalom Kína és az Egyesült Államok között. Az esemény annak a szimbóluma, hogy a két nagyhatalom polgárai a kölcsönösen előnyös együttműködésben érdekeltek, nem a szembefordulásban.

Az egyre súlyosabb globális kihívásokban Kína és az Egyesült Államok alapvetően támogatja az együttműködés különböző formáit az érzékeny területeken, beleértve a gazdaságot, illetve a kereskedelmet. Ez azonban nem csak Kína és az USA érdeke, hanem az egész világé. A napokban a kínai elnök San Franciscóba utazott, hogy részt vegyen az APEC csúcstalálkozóján és találkozzon Joe Biden amerikai elnökkel. Az esemény kapcsán megélénkült az amerikai üzleti körök reménye, miszerint a két nagyhatalom kapcsolata helyre áll.

A jelek ugyanis azt mutatják – dacára annak, hogy a találkozó után az amerikai elnök kijelentette, kínai kollégáját továbbra is „diktátornak” tartja –, hogy az amerikai gazdaság szereplői közül egyre többen veszik észre, hogy a két ország kapcsolatának a lényege korántsem a verseny. Számos objektív tény és adat rávilágít Kína és az Egyesült Államok közötti szoros kapcsolatokra és az érdekek integrációjára.

Korábban írtuk

A nemrég zárult VI. Kínai Nemzetközi Import Expón több mint kétszáz amerikai vállalat vett részt Sanghajba. Ez több, mint bármikor korábban. Ki kell hangsúlyozni, hogy a fejlődés egy alapvetően feszült légkörben következett be. A kiállító cégek képviselői közül többen úgy nyilatkoztak a sajtónak, miszerint tele vannak várakozásokkal a két ország vezetőinek találkozójával kapcsolatban. Reményüket fejezték ki a párbeszéd sikerét illetően, amely nagyobb biztonságot adhat a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatoknak, valamint a világgazdaság fellendülésének.

Joseph Nye amerikai politológus, a „soft power” koncepciójának atyja nemrég a VIII. China Global Think Tank Innovation éves pekingi konferenciáján arról beszélt, hogy Kína és az Egyesült Államok között zajló kétoldalú kereskedelem volumene már régen átlépte az 500 milliárd dolláros szintet. Iszonyatos összegek, értékek forognak Kína és az USA kereskedelmében. A politológus hangsúlyozta, hogy a „hidegháború” kifejezés a jelenlegi kínai-amerikai kapcsolatok leírására nem alkalmas, mivel félrevezeti a közvéleményt a kínai-amerikai összeköttetés természetét illetően. Joseph Nye szerint ki kell jelenteni, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak kölcsönösen szükségük van egymásra.

A világgazdaságban növekvő instabilitás, bizonytalanság tapasztalható, előre nem látható tényezők növelik a kockázatokat, mindeközben a világ minden országa jelentős gazdasági kihívásokkal néz szembe. A bonyolult külső környezeti hatásokból eredő nyomásnak azonban a kínai gazdaság sikerrel állt ellen. Stabilizálta magát, javította minőségét, stabil fejlődése értékes bizonyosságot hoz a bizonytalan világgazdaság számára.

Kína fejlődését nem lehet leválasztani a világ többi részéről, a világ fejlődéséhez pedig szükség van Kínára. A politikai szólamokként megjelent „leválasztás és szétkapcsolás” és a Kínával szembeni „kockázatmentesítés” lényegében protekcionizmust jelentenek, amely szembe megy a piac és a technológiai fejlődés törvényeivel, illetve az emberi társadalom fejlődési trendjével.

2023 januárja és júliusa között a Kínába irányuló amerikai tőkebefektetések értéke 25,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a Fortune Magazin 500-as listáján szereplő amerikai cégek vezetői kínai látogatásaikkal demonstrálják a kínai üzleti környezetbe vetett bizalmukat. Lyle Watters, a Ford Motor Group amerikai vezetője az úgynevezett „leválasztásra” és „kockázatmentesítésre” reagálva elmondta, hogy a jelenlegi globális ipari és ellátási láncok turbulens változásokkal és jelentős kihívásokkal néznek szembe. Az amerikai üzletember szerint lehetőséget kell találni a bizalom erősítésére. Kiemelte, hogy a kommunikáció erősítheti a kölcsönös megértést, segít megtalálni az együttműködés lehetőségeit.

Nemrégiben Hszi Csin-ping kínai elnök találkozott Gavin Newsom kaliforniai kormányzóval. Newsom az egyeztetésen elmondta, hogy a világon nincs fontosabb kapcsolat az Egyesült Államok és Kína kapcsolatánál, mivel azon az Egyesült Államok jövője és a világ boldogulása múlhat.

A fősodrú média sugalmazása ellenére a kínai-amerikai viszony közel sem menthetetlen. Kína kész a békés együttműködésre, ahogy az USA-ban is egyre többen szólalnak meg a két nagyhatalom kölcsönösen előnyös együttműködése érdekében. A kétoldalú viszony alakulása pedig az európaiak számára sem közömbös. A nagyhatalmak ellenséges vetélkedésének elsősorban az Európai Unió lesz a legnagyobb vesztese, miután aktív világpolitikai szereplőből akarat nélküli eszközökké váltunk.