Fotó: MTI/EPA/AP pool/Ahn Jung Dzsun
Hirdetés

A nemzetközi sajtó élénk érdeklődése mellett megtartott sajtótájékoztatón Vang Ji elmondta, hogy Kína és a kínai kormány 2024-ben is békés külpolitikát folytat, miközben minden erejével megvédi nemzeti szuverenitását és nemzeti méltóságát is. A 2023-as évre visszatekintve a külügyi tárca vezetője elmondta, hogy országa határozott lépéseket tett a nemzetközi szolidaritás és együttműködés előmozdítása érdekében, illetve megoldásokat kínáltak a különböző válságokra az egész világ számára. Hangsúlyozta, hogy Kína továbbra is stabil kapcsolatra törekszik a nagyhatalmakkal és a szomszédaival, a globális dél országai számára pedig erős partner kíván maradni.

– Kína arra törekszik majd, hogy megoldásokat kínáljon a regionális konfliktusokra és a globális problémákra egyaránt, ezzel új lehetőségeket teremtve a világ számára – tette hozzá Vang Ji.

Az orosz sajtó képviselőjének kérdésére reagálva a külügyminiszter elmondta, hogy Kína és Oroszország között a nagyhatalmi együttműködés egy egészen új paradigmája bontakozott ki, amely eltér a hidegháborús megközelítéstől, és tartós jó szomszédságra, barátságra és együttműködésre törekszik, konfrontációtól mentesen. A kínai politikus hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szövetség nem jelent fenyegetést harmadik fél számára és nem törekszenek hegemóniára sem.

– A kétoldalú kapcsolat fenntartása és bővítése mindkét fél számára stratégiai jelentőségű – foglalta össze Vang Ji.

Korábban írtuk

A külügyminiszter szerint a nagy országoknak alapvetően kerülniük kell a konfrontációt egymással, a megosztottság kudarchoz vezet, a hidegháborús szellemiség visszatérése ellen pedig közösen kell fellépniük a nagy országoknak.

– Az orosz földgáz milliónyi kínai háztartást lát el energiával, az orosz utakon közben kínai autók közlekednek, ez azt bizonyítja, hogy Kína és Oroszország kölcsönösen előnyös együttműködést folytat – mondta Vang.

Az USA és Kína kapcsolatára kitérve a kínai politikai vezető elmondta, hogy Peking arra ösztönzi Washingtont, viszonyuljon racionálisabban Kínához, folytassanak eszmecserét, a nyugati nagyhatalom tegyen eleget kötelezettségvállalásainak.

– Ha az Egyesült Államok megszállottan el akarja nyomni Kínát, azzal előbb-utóbb önmagának is árt – magyarázta Vang Ji.

A politikus szerint Hszi Csin-ping és Joe Biden tavaly novemberi találkozója óta történt némi előrelépés a két ország kapcsolatában, ami összhangban van az érintett felek és a világ egészének érdekeivel. Azonban az amerikai fél továbbra is tévesen ítéli meg Kínát, miközben nem tartja be a Kínának tett ígéreteit. A kínai külügyminiszter válaszában hangsúlyozta, hogy az USA Kína elnyomására törekszik, egyoldalú szankcióikkal teszi próbára a kétoldalú kapcsolatokat, miközben nevetséges vádakkal illeti Kínát.

– Ha az Egyesült Államok mást mond és mást tesz, mi lesz a nemzetközi hitelességével? Mivé lett az önbizalma, hogy Kína nevének említésétől elbizonytalanodik? Amennyiben csak saját érdekeit védi, más országok fejlődéshez fűződő jogát megtagadja, hová lesz a tisztesség? A monopóliumok fenntartása mellett mi lesz a tisztességes versennyel? – kérdezte Vang Ji.

A kínai fél szerint a stabil Kína-USA kapcsolatokat három alapelvre, a kölcsönös tiszteletre, a békés együttélésre és a win-win együttműködésre kell alapozni. Ezek ugyanis több, mint ötven éve garantálják a stabilitást a két nagyhatalom között.

– A szabályok pedig mindkét félre vonatkoznak – hangsúlyozta Vang Ji.

Hozzátette, tudomásul kell venni, hogy a nagy országok – mint Kína és az Egyesült Államok – közötti konfliktusok szörnyű következményekkel járnának, a két országnak ezért szorosan együtt kell működnie, ugyanis így nagy dolgokat vihetnének véghez.

Egy egyiptomi újságíró kérdésére válaszolva Vang Ji elmondta, hogy ami az izraeli-palesztin háborúban történik, az tragédia az emberiség és szégyen a civilizáció számára, képtelenek voltunk meggátolni a humanitárius katasztrófát. A kínai külügyminiszter egyben sürgette a nemzetközi közösséget, hogy tegyen lépéseket az azonnali tűzszünet megszületése érdekében.

– A civilek meggyilkolása semmivel nem igazolható – nyomatékosította Kína álláspontját Vang Ji.

A palesztin szervezeteknek címzett üzenetében a kínai politikus túszok szabadon engedését kérte, illetve a civileket érintő akciók beszüntetését és a kétállami megoldás teljes körű végrehajtását. A kínai külügyminiszter szerint ugyanakkor a palesztin területek megszállása sérti a békét, nem lehet ugyanis megkerülni a palesztinok önálló államra vonatkozó igényét. Kína ezért támogatja Palesztina teljes jogú tagságát az ENSZ-ben, és szélesebb körű, tekintélyesebb nemzetközi békekonferencia létrehozását szorgalmazza a „kétállami megoldás” érdekében.

– Kína és az Európai Unió partnerségét az autonómia, a mindenki számára előnyös együttműködés kell hogy jellemezze – mondta Vang Ji az EU és Kína közötti kapcsolatokkal összefüggésben.

Vang Ji szerint Kína partnerként, versenytársként, rendszerszintű riválisként való egyidejű emlegetése nem konzisztens álláspont.

– Olyan, mintha egy kereszteződésben egyszerre villanna fel a piros, a sárga és a zöld lámpa. Merre indulhatunk így tovább? – tette fel a kérdést Vang Ji.

A kínai külügy első embere reményét fejezte ki azt illetően, hogy belátható időn belül minden európai átkelőnél zölden világítanak majd a lámpák. Egyben kiemelte, hogy Kínának és Európának nincsenek egymással szemben álló, hanem csak közös érdekei vannak, amelyek messze felülmúlják az esetleges vitás pontokat is.

– Kína hosszú távú érdeke egy erős Európa, egyben az erős Kína a kontinens alapvető érdeke is – mondta Vang Ji.

A sajtótájékoztató során a külügyminiszter elmondta azt is, hogy Kína március 14-től próba jelleggel vízummentességet biztosít Magyarország, Svájc, Írország, Ausztria, Belgium és Luxemburg polgárai számára. A vízummentesség a 15 napnál nem hosszabb tartózkodásra vonatkozik majd, amely üzleti, turisztikai, illetve családlátogatási célból történő beutazást tesz majd lehetővé. A kínai fél azt reméli, hogy a kedvező gesztus viszonzásra talál, és egyre több európai ország vezet be vízumkönnyítést a kínai állampolgárok számára.

Az európai kapcsolatokhoz szintén szorosan kapcsolódik az Övezet és Út kezdeményezés kérdése, amellyel kapcsolatban Vang Ji külügyminiszter elmondta, hogy Kína eltökélt a kapcsolatok erősítésében, amely egy újabb aranykor beköszöntével kecsegtet.

– Az modernizációs út, amelyen Kína jár, nemcsak Kína számára előnyös, hanem reményeink szerint az Övezet és Út projekt motorja lesz minden résztvevő nemzet közös fejlődésének – tette hozzá Vang Ji.

A sajtótájékoztatón megkerülhetetlenül felmerült az egyre élesedő tajvani konfliktus kérdése is, amellyel kapcsolatban a kínai külügyi tárca első embere elmondta, hogy kizárólag az egy Kína elv megerősítése garantálhatja a Tajvani-szoros békéjét. Hozzátette, hogy a szigeten a közelmúltban lezajlott választásokat Peking egy Kínán belül szervezett helyi választásként kezelik, amelynek eredménye nem változtathatja meg azt a tényt, hogy Tajvan Kína része, illetve idő kérdése, hogy teljes egészében visszatérjen az anyaországhoz.

– A mi politikánk teljesen világos, továbbra is a legnagyobb őszinteséggel törekszünk a békés újraegyesítésre. Soha nem engedjük, hogy Tajvant elszakítsák az anyaországtól – jelentette ki Vang Ji.

A kínai külügyminiszter figyelmeztetett, hogy „Tajvan függetlenségének” támogatása kihívást jelent Kína szuverenitására nézve. Vang Ji egyúttal szigorú figyelmeztetést adott ki a szigeten belüli szeparatista erőknek címezve, miszerint aki „Tajvan függetlenségére” törekszik, arra elkerülhetetlenül történelmi ítélet vár.

Megjegyezte, hogy több mint 180 ország és nemzetközi szervezet erőstette meg ragaszkodását az egy Kína elvhez, támogatva Kínát nemzeti szuverenitásának és területi integritásának megvédésében.

– Ez kétségtelenül bizonyítja, hogy az egy Kína elv általános konszenzussá vált a nemzetközi közösségben -erősítette meg Vang Ji.