A tájékoztatás szerint Aszad – akit Hszi hívott meg – csütörtökön kezdi meg látogatását, és a tervek szerint Peking mellett Csangcsou városát is felkeresi.

Hirdetés

Az al-Vatan című kormányközeli szíriai lap szerint Aszad részt vesz a Hangcsouban rendezendő Ázsiai Játékok hivatalos megnyitóján is.

Aszad legutóbb 2004-ben járt Kínában, akkor is találkozott az elnökkel, Hu Csin-taóval. A 2004-es volt az első ilyen jellegű látogatás azóta, hogy a két ország 1956-ban diplomáciai kapcsolatot létesített egymással.

Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) állandó tagjaként többször is vétót emelt a testületben a szíriai kormányzatot elítélő javaslatok ellen, a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta pedig több magas rangú kínai tisztségviselő járt az arab országban.

Korábban írtuk

Putyin látogatása

„Arra számítunk, hogy októberben alapos kétoldalú megbeszélések lesznek Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök között Pekingben, az orosz államfőnek az Egy övezet, egy út nemzetközi fórum rendezvényein való részvétele keretében” – mondta Patrusev.

Azt hangoztatta, hogy Oroszország és Kína megközelítése a modern világrend alapvető kérdéseiben és a kulcsfontosságú nemzetközi problémák ügyében megegyezik vagy közel áll egymáshoz. Hangsúlyozta az egyenlő és oszthatatlan biztonság alapelvének fontosságát.

Moszkva támogatásáról biztosította Pekinget Tajvan, Hszincsiang, Tibet és Hongkong kérdésében, amit az orosz hírügynökségek beszámolója szerint a kínai miniszter megköszönt. Patrusev azt mondta, hogy Kínát ezekben az ügyekben le akarják járatni.

Az hangoztatta, hogy a Nyugat Oroszország és Kína ellen folytatott „kettős feltartóztatási” kampányának körülményei között különösen fontos az orosz-kínai egyeztetés és együttműködés további elmélyítése a nemzetközi színtéren.

Az orosz biztonsági tanács közleménye szerint a felek megvitatták a haditechnikai együttműködés kérdéseit is.

A tájékoztatás szerint Moszkvában orosz-kínai-mongol biztonsági egyeztetést is tartottak, amelyen Patrusev és Vang mellett részt vett Zsadambin Enhbajar, Mongólia nemzetbiztonsági tanácsának tagja.

Vangot hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogadta. A kínai vendég akkor egyebek között azt hangoztatta, hogy a kétoldalú együttműködés nem irányul senki ellen, és nem zavarható meg, a két országnak azonban, vezető világhatalomként és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként, különleges felelőssége van a globális stratégiai stabilitás és a béke előmozdításában.

„Minél hevesebbé válnak a hegemónia, a blokkok közötti konfrontáció egyoldalú lépései, annál fontosabb, hogy lépést tartsunk a korral” – hangoztatta Vang Ji.

Az orosz külügyminisztérium által kiadott tájékoztatás szerint a felek egyebek között megvitatták az ukrajnai helyzet rendezését, rámutatva hogy kilátástalanok az erre irányuló kísérletek az érdekek figyelembe vétele és Oroszország bevonása nélkül. A két tárcavezető szerint a két ország álláspontja közel áll egymáshoz az Egyesült Államok nemzetközi fellépésének megítélésében.

Arról, hogy Vlagyimir Putyin még az év vége előtt tárgyalásokat folytathat Hszi Csin-pinggel, elsőként a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov tett bejelentést a múlt héten. Az orosz és a kínai vezető legutóbb Moszkvában találkozott, idén márciusban. Hszi állami látogatást tett akkor az orosz fővárosban, ez volt az első nemzetközi útja, miután újraválasztották.