Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlák
Robert Fico szlovák miniszterelnök, Zuzana Caputová államfõ és Robert Kalinák védelmi miniszter a szeptember végi szlovák parlamenti választások eredményeképpen megalakuló kormány beiktatási ünnepsége után a pozsonyi elnöki palota, a Grassalkovich-kastély elõtt 2023. október 25-én
Hirdetés

Az új szlovák kormányban több, a bársonyszéket már korábban kipróbáló személy, de több „újonc” is van. Robert Fico negyedik alkalommal lett Szlovákia miniszterelnöke, s ezzel az ország újkori történetében a legtöbbször és legtöbb ideig kormányzó miniszterelnök. Legutóbb 2016-ban nevezték ki a kormány élére.

Kinevezését követően a miniszterelnök kijelentette: az ország történetében még soha nem fordult elő, hogy egy kormánynak olyan állapotban kell átvennie az országot, mint most, amikor a társadalom feldúlt állapotban van, az állam anyagi helyzete rendkívül rossz. Fico ígéretet tett arra, hogy kormánya konstruktív politikát folytat majd, semmilyen kihívás elől nem tér ki, és egyértelmű nemzeti szlovák hangot hallat majd a külpolitikájában is.

Zuzana Caputová a kormányfő és a kabinet tagjainak kinevezése után azt mondta: bízik benne, hogy az új kormány tartani fogja magát az ország eddigi irányultságához, továbbra is tesz majd a jószomszédi viszonyok ápolásáért, és igyekszik az ország összes lakosának kormánya lenni.

A szlovák külügyi tárca élére Juraj Blanár, az Irány (Smer-SSD) alelnöke került. Blanár már régóta az Irány egyik erős embere, de korábban nem vállalt még kormányzati szerepet, s a diplomáciában is új szereplő. Jelölése ugyanakkor nem számít meglepetésnek, mert Robert Fico már a koalíciós szerződés aláírásakor jelezte, hogy a szlovák diplomácia komoly változtatások elé néz. Az új szlovák kormányban több, a bársonyszéket már korábban kipróbáló személy, de több „újonc” is van.

A pénzügyi tárca élére az Irány jelöltjeként Ladislav Kamenickyt nevezte ki az államfő. Kamenicky már egy alkalommal vezette a szaktárcát, korábban pedig a parlament költségvetési bizottságában is elnökölt. A védelmi minisztérium élére is az Irány jelöltje, a párt talán második legismertebb személyisége, Robert Kalinák került. A politikus, aki korábban többször is a belügyi tárcát vezette, most az egyik miniszterelnök-helyettesi posztot is megkapta. A belügyi tárca élére Peter Pellegriniék jelöltje, Matús Sutaj Estok került. A jogi végzettséggel rendelkező Estok 36 évével a negyedik Fico-kormány legfiatalabb minisztere lesz. Korábban – Peter Pellegrini miniszterelnöksége idején – a kormányhivatal vezetője volt.

A koalíciós szerződés alapján Fico pártjának jelöltjei kerülnek a védelmi, a külügyi, az igazságügyi, a közlekedési, a pénzügyi, valamint a földművelésügyi minisztérium élére. Pellegriniék a parlamenti elnökének posztján kívül a belügyi, az oktatásügyi, az egészségügyi, a gazdasági, a munka- és családügyi, valamint a regionális fejlesztési minisztériumokat kapták meg. A Szlovák Nemzeti Párt képviselői irányítják majd a környezetvédelmi, a kulturális és a januártól létrejövő idegenforgalmi minisztériumot.

Az új kormány kinevezésének ünnepélyes aktusa előtt néhány órával tartotta meg alakuló ülését az előrehozott választások eredményét tükröző új pozsonyi törvényhozás, amelynek 150 parlamenti képviselője közül 79-en ülnek a hárompárti – a Robert Fico vezette Irány (Smer-SSD), a Peter Pellegrini vezette Hang (Hlas-SD) és az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alkotta – kormánykoalíció padsoraiban. Az új összetételű pozsonyi törvényhozás a képviselők eskütétele után a házelnököt is megválasztotta Peter Pellegrini személyében.

Korábban írtuk