Fotó: MTI/AP
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára beszél az ENSZ klímacsúcsának megnyitóján
Hirdetés

„Ez így teljesen rossz. Nekem nem kéne ma itt állnom. Az iskolapadban lenne a helyem, az óceán másik felén. És mégis mindannyian hozzám jöttök egy kis reményért? Hogy merészelitek? Elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat az üres szavaitokkal. És mégis, én még a szerencsések közé tartozom. Az emberek haldokolnak. Egész ökoszisztémák dőlnek össze. Tömeges kihalás szélén állunk. És mégis csak a pénzről meg a gazdasági növekedés meséiről tudtok beszélni” – kiabálta Greta Thunberg az ENSZ klímacsúcsán egybegyűlt politikusoknak.

Sírásba torkolló eksztázisában Greta már nem pusztán egy aggódó 16 éves Asperger-szindrómás kislánynak látszott. A sajtó valóságos messiásként ünnepelte, aki nem elég, hogy kiátkozta a „pénzváltókat”, puszta pillantásával zúzta össze a dekadens világ teljes elitjét, elsősorban Donald Trumpot. A fenti epizódnál mi sem mutatja jobban, hogy a klímaváltozástól való félelem mára vallássá vált. Az évi másfél ezer milliárd dollár volumenű klímaváltozás-iparág pedig egyes szektákkal, a különféle karizmatikus gyülekezetekkel és a szcientológusokkal mutat ijesztő hasonlóságot. Tézisüket egy mondatban így lehet összefoglalni: „A klímaváltozásról az ember tehet, és ha most azonnal nem lépünk, mind meghalunk.”

Van azonban néhány bökkenő. Ahogy általában a vallási szekták vezetőinek sincs teológiai képzettségük, ismereteiket autodidakta módon, az internetről, könyvekből vagy ellenőrizetlen szemináriumokon szerzik, úgy a klímaváltozás-ipar fő prédikátorai is dilettánsok. Sem a korábbi amerikai elnökjelölt Al Gore, sem a színész Leonardo DiCaprio, sem a radikálisan baloldali demokrata képviselő Alexandria Ocasio-Cortez, sem pedig az iskolából kimaradó 16 éves Greta Thunberg nem rendelkezik releváns tudományos végzettséggel, amely hitelessé tehetné üzenetüket.

A klímacelebek közül a legközelebb talán a természetfilmek Öveges professzora, David Attenborough áll ahhoz, hogy hiteles véleményt fogalmazhasson meg a témában. Ő viszont mióta 1947-ben megszerezte zoológiai diplomáját a Cambridge-i Egyetemen, nem a tudomány, hanem a show-biznisz világában mozog. De a klímaprédikátoroknak nincs is szükségük végzettségre, hiszen a szektavezérekhez hasonlóan tekintélyüket ők sem a témában való jártasságuknak, hanem kizárólag személyes karizmájuknak köszönhetik. Ahogyan a szerénységet és önmegtartóztatást hirdető, de a hívek pénzén luxusban élő lelkipásztorok és szektavezérek, úgy a klímasztárok is vizet prédikálnak és bort isznak. A dízelmeghajtásos emeletes luxusjachtot fenntartó Al Gore vagy a mindenhova repülővel közlekedő DiCaprio ökológiai lábnyoma nagyobb, mint sok afrikai faluénak együttvéve. Azt a szén-monoxidot pedig, amit Greta Thunberg megspórolt azzal, hogy a New York-i ENSZ-gyűlésre nem repülővel, hanem vitorlással érkezett, stábjának nála gyakorlatiasabb tagjai helyette is a légkörbe pöfögtették.

Ahogy a karizmatikus egyházak, úgy a klímaszekta is előszeretettel állít gyerekeket a frontvonalba, azok romlatlanságával hitelesítve tanaikat. A „Globális klímasztrájk” szervezésében utcára vonuló gyerekek nem sokban különböznek azoktól a társaiktól, akiket a különféle amerikai fundamentalista gyülekezetek mutogatnak televíziós műsoraikban. A hátsó szándék mindenhol ugyanaz: a teológiailag – vagy ez esetben tudományosan – ingatag lábakon álló érvelést olyan egyszerű alapigazságként tálalni, amit még egy gyermek is felfog, az ellenvélemények megfogalmazóit pedig verbális gyermekbántalmazóként beállítani. Hiszen ki lehet olyan szívtelen, hogy vitába szállna egy Asperger-szindrómás kislány sírásba fúló monológjával? Ki merészeli semmibe venni a gyerekek teljes generációjának „klimatikus szorongását”, amely mára ugyanolyan népbetegséggé vált, mint anno az atompánik? Ugye, hogy senki? Februárban még a belga környezetvédelmi miniszter is kénytelen volt lemondani, miután azt merészelte nyilatkozni, hogy a jó szándékú gyermekeket valójában felnőttek mozgatják a háttérből, az ultraliberális Kaliforniában pedig Dianne Feinstein demokrata szenátor alatt remegett meg a léc, miután szkeptikusan beszélt a gyermekek klímamozgalmáról.

Mert ahogy a szcientológusoknál és a személyi kultuszra épülő gyülekezeteknél, úgy a klímaszektánál sincs helye vitának és kritikai véleménynek. Kilépni belőlük nem könnyű, a hitehagyóknak utánanyúlnak, megmaradt híveik előtt morálisan semmisítik meg őket. Így történt ez a Sussexi Egyetem holland professzorával, Richard Tollal. Tol 2013-ban lejáratókampány áldozata lett, amiért kihúzatta a nevét az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) egyik jelentésének az aláírói közül, miután a dokumentum tartalmát túlzónak találta. De hasonló kampány áldozata lett a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) professzora, Richard Lindzen és a Stockholmi Egyetem oktatója, Nils-Axel Mörner is, miután megpróbálták árnyalni társaik apokaliptikus jövővízióját.

Mert a vakhit nem tűr ellentmondást. Ahogy a karizmatikus prédikátorok a teológiai alapvetésekre fittyet hányva ragadják ki a nekik tetsző mondatokat a Szentírásból, úgy a klímaszekta szónokai is kon­textusból kiemelve idéznek a tudományos kutatásokból, részigazságokból gyúrva teljessé a maguk alternatív valóságát.

Egyre kevesebb embernek jut tiszta ivóvíz? Évről évre többen veszítik el otthonukat a tengerszint emelkedése miatt? Sorra tűnnek el az állatfajok? Felejtsük el az olyan mellékes apróságokat, hogy a Föld lakossága az 1960-as 3 milliárdról 2019-re 7,7 milliárdra nőtt. A problémák oka nem a növekvő fogyasztás és a csökkenő élettér, hanem a klímaváltozás. Mindegy, hogy kiszáradnak-e vagy éppen áradnak a folyók, hogy túl sok vagy épp túl kevés hó esik-e, hogy megérkeznek-e az év adott időszakában megszokott hurrikánok vagy elmaradnak! Minden természeti jelenség egy intő ómen, ami előre jelzi az egyre közelgő utolsó órát, a nagy klímaapokalipszis eljövetelét, aminek az időpontja valami fura okból folyamatosan kitolódik.

A hívők persze nem várják tétlenül a végzetet. Az eredendő bűnért vezekelni kell, a haragvó istenség pedig egyre nagyobb áldozatokat követel. Már nem elég, ha jó polgár módjára szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Ha tényleg aggódunk a klímáért, ne fogyasszunk a Föld más pontján előállított termékeket, ne utazzunk repülővel, mondjunk le a húsról és minden más állati eredetű élelmiszerről, és legfőképpen ne vállaljunk gyereket. Még akkor is, ha a lelkünk mélyén tisztában vagyunk azzal, hogy mindez felesleges, hiszen Szodoma és Gomora hét és fél milliárd bűnös lelke miatt az isteni harag előbb vagy utóbb úgyis lesújt.

De amíg ez nem következik be, addig használjuk ki az időt. Fizessünk be az imatáborba, jelentkezzünk meditációs tanfolyamra, vásároljunk környezettudatosan előállított és túlárazott termékeket, vegyük meg a prédikátor új könyvét, és szavazzunk arra a pártra, amelynek hitvallása a legközelebb áll az igaz ügyhöz. Hogy a befizetett pénz hova folyik, ne legyen a mi gondunk. Elég, ha a vezetők tudják, akiknek hitelességéhez ugyebár nem férhet kétség.

A szélsőségek mindig kitermelik a maguk ellenpólusát. Ahogy a vallási szekták őrülete is hozzájárul a radikális ateizmus erősödéséhez, úgy mára a klímaszekta is létrehozta a maga ellenpólusát, a klímaváltozás-tagadók egyházát. Al Gore lassan másfél évtizede tartó hadjárata miatt a profitjukat féltő óriásvállalatok ellentámadásba lendültek, és 2000 és 2016 között csak az Egyesült Államokban kétmilliárd dollárt költöttek politikai lobbitevékenységre. Antitézisük egy mondatban összefoglalható: „Az emberi tevékenységnek semmi köze nincs a klímaváltozáshoz.” Miközben a Fox News képernyőjén és a Breitbart hasábjain joggal élcelődnek a klímaszektán, ők maguk is ijesztően hasonló elveken működnek, a tényeket szintén szelektíven kezelik, az ellenfelet erkölcsi alapon támadják, és érvelésük is többnyire a „hogyan lenne felmelegedés, amikor épp esik a hó?” szintjén reked meg.

A szélsőségek miatt a klímaváltozás mindenkit érintő ügye mára dilettánsok játszóterévé vált. Pedig a klimatikus jelenségek körüli tudományos kutatások és viták már a XIX. század óta zajlanak, napjainkra alapos tanulmányok ezrei bizonyítják a klimatikus folyamatok összetettségét. Az ENSZ klímajelentése talán jó apropó arra, hogy az emberiség sorsát meghatározó kérdésben végre ne profit­orientált szekták hiedelmei legyenek a mérvadók.