Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A Vecernji List című horvát napilap kormányzati forrásokra hivatkozva arról írt: májusban feloszlathatják a parlamentet és még júliusban kiírhatják a választásokat. Ezt azzal magyarázták, hogy a járvány kezelése miatt nőtt a kormány népszerűsége, ami a nyári turizmus kiesésével és a gazdaság lassulásával gyengülhet. Másik okként azt említették, hogy a kabinet attól tart, hogy őszre nőhet egy újabb fertőzési hullám kockázata, ami miatt lehet, hogy át kell vinni a következő évre az általános választásokat, ez pedig jogi kérdéseket vetne fel. A kormány mandátuma október 14-én jár le, az alkotmány szerint a választásokat december végéig meg kell tartani. A lap értesüléseit hivatalosan nem erősítette meg a kabinet.

Horvátországban lassul a járvány, Zágráb ezért hétfőtől fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon. A legfrissebb adatok szerint 24 óra alatt 14-el – héttel többel, mint egy nappal korábban -, 2030-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és az elmúlt napban történt egy halálesettel 55-re nőtt a halálos áldozatok száma. Az első fertőzés két hónappal ezelőtti megjelenése óta 1103 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Pillanatnyilag 23 beteg van lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 30 213 koronavírus-tesztet végeztek.

Eközben a szomszédos Szlovéniában egy nap alatt 8-cal – héttel kevesebbel, mint az azt megelőző nap -, 1396-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában egy személy hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 82-re nőtt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 48 973 koronavírus-tesztet végeztek, a diagnosztizált betegek közül 23-at ápolnak intenzív osztályon.

Milan Krek, a közegészségügyi intézet igazgatója a válságkabinet vasárnapi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy néhány szigorúbb intézkedés, mint a lakhelyelhagyási tilalom, biztosan érvényben marad a május 1-jei ünnepekig, vagyis május 2-ig. Szlovéniában kétnapos a munka ünnepe.

Mint mondta, nem történhet meg az, ami húsvétkor, hogy egyesek a szigorú intézkedések ellenére megszegték a kijárási korlátozásokat, amely később a fertőzések esetszámának növekedéséhez vezetett. Felszólított mindenkit, hogy maradjon otthon.

Elég egy tömeges összejövetel a természetben vagy valamilyen zárt térben, amely két hét múlva azt eredményezheti, hogy ismét 50 megbetegedést regisztrálnak majd naponta – hangsúlyozta.