Fotó: MTI/EPA/Gary He, archív, illusztráció
Hirdetés

A kormányzó kijelentette: a csütörtök volt eddig a legszomorúbb nap, mert az általa irányított államban egyetlen nap alatt 562 ember halt bele a betegségbe. New York államban ezzel csaknem háromezer főre emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma. A diagnosztizált fertőzések száma több mint 102 ezer.

Andrew Cuomo kifejtette, hogy még több halálos áldozatra számít, részben a vírus rendkívül gyors terjedése miatt, részben pedig azért, mert nincs elegendő lélegeztetőgép és kórházi ágy.

„A kórházak ma már gyakorlatilag egyetlen nagy intenzív osztállyá alakultak” – mondta. További segítséget kért, s nemcsak a szövetségi kormánytól, hanem a többi amerikai tagállamtól is.

„Mindannyian amerikaiak vagyunk, függetlenül attól, hogy New Yorkban, vagy Kaliforniában élünk” – fogalmazott.

A The Wall Street Journal című lap értesülései szerint a Trump-kormányzat a járvány elleni küzdelemre létrehozott alapból várhatóan kifizeti – majd közvetlenül a kórházaknak – azoknak a koronavírusos betegeknek a kezelési költségeit, akiknek nincs egészségbiztosításuk.

Szintén lapértesülések szerint a kormányzat arra készül, hogy előírja a maszkok viselését. Deborah Birx, járványügyi szakértő, a kormányzati munkacsoport egyik tagja egy televíziós interjúban pénteken kifejtette: a járvány kitörésekor maguk az orvosok és a járványtani szakértők sem voltak tisztában azzal, hogy milyen veszélyesen fertőző az új típusú koronavírus. Utalt arra, hogy a vírus a fertőzöttség első napjaiban a legveszélyesebb, mert a megfertőződött személynek nincsenek tünetei, de fertőz.

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint pénteken – washingtoni idő szerint délelőtt – több mint 245 ezer regisztrált fertőzöttje és több mint 6 ezer halálos áldozata volt a Covid-19 nevű, a vírus okozta tüdőgyulladásos betegségnek.

Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt csaknem 1500-zal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek esti összesítése szerint. Közben Oregonban egy 104 éves férfi meggyógyult.
A baltimore-i kórházkomplexum péntek esti adatai szerint az Egyesült Államokban az új típusú koronavírussal 277 ezer 943 fertőzöttet diagnosztizáltak már, és a vírus okozta betegségbe immár 7406 amerikai halt bele.
Közben a The Daily Caller című konzervatív hírportál arról számolt be, hogy Oregonban kigyógyult a betegségből William „Bill” Lapschies, akinél március 5-én diagnosztizálták a vírust, majd nyomában a tüdőgyulladásos megbetegedést. Az idős pácienst éppen a születésnapján nyilvánították gyógyultnak: pénteken ünnepelte ugyanis a 104. születésnapját, de nem az idősotthonban, hanem gyermekei körében. A lánya, Carolee Brown azt nyilatkozta a portálnak: nagyon örül, hogy édesapja meggyógyult, s csak egyetlen bánata, hogy míg a 101. születésnapján mintegy 200 vendég köszöntötte őt, most a járvány miatt csakis szűk családi körben ünnepelhetnek.
Washingtoni idő szerint pénteken az éjjeli órákban William Barr igazságügyi miniszter közleményben jelentette be, hogy a járvány miatti helyzetben a szövetségi büntetés-végrehajtási intézet megkezdi a legrosszabb állapotban lévő vírusfertőzöttek és a már megbetegedett fogvatartottak házi őrizetbe bocsátását. Az intézkedés egyelőre egy louisianai, egy ohiói és egy connecticuti börtönben fogvatartottakat érinti.
A tárcavezető azt követően hozta meg a döntést, hogy a louisianai börtönben öt elítélt, az ohióiban pedig két fogvatartott meghalt a kórban.
A szövetségi büntetés-végrehajtási intézet már a hét elején példátlan lépésre szánta el magát: az ellenőrzése alá tartozó 122 börtönben 14 napi karanténra kötelezte a rabokat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy senki nem hagyhatja el a celláját. A börtönökben ugyanis eddig 91 elítéltnél és a börtönszemélyzet 50 tagjánál mutatták ki a vírust.