Peszkov a Vilniusban kedden kezdődő NATO-csúcs fejleményeivel kapcsolatban újságírók előtt úgy vélekedett: az észak-atlanti szövetség közép- és kelet-európai terjeszkedése volt az elsődleges ok, amely a jelenleg fennálló ukrajnai konfliktushoz vezetett.

Hirdetés

A Kreml szóvivője szerint Svédország várható felvétele a NATO-ba egyértelműen negatív hatással lenne Oroszország biztonságára. Hozzátette: Moszkva a finn csatlakozásra adott válaszokhoz hasonló intézkedésekkel fog reagálni a svéd csatlakozásra.

Noha Peszkov csalódottságát fejezte ki Törökország döntése kapcsán, elmondta: Moszkvának nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy Ankarának a szövetség tagjaként milyen kötelességeknek kell megfelelnie. Hozzátette: Oroszországnak és Törökországnak ugyan megvannak a maga nézeteltérései, számos dologban mégis azonosak az érdekeik, így Moszkva szeretné továbbfejleszteni kapcsolatait Ankarával.

Peszkov elítélte Emmanuel Macron francia elnök keddi bejelentését is, amely szerint Franciaország nagy hatótávolságú rakétákkal segíti Ukrajnát az Oroszország elleni harcban. A Kreml szóvivője szerint Párizs Kijevnek nyújtott támogatása „hiba, amelynek következményei lesznek Ukrajnára nézve”.

Peszkov közölte továbbá, hogy a Kreml nyomon követi a vilniusi fejleményeket, alaposan elemezni fogja a NATO-csúcstalálkozón történteket, és egyúttal elítéli a csúcstalálkozó „erősen oroszellenes jellegét”.

Korábban írtuk