„Óvatosságra intenek az ilyen hírek, különösen a jelenlegi helyzetben. Alaposan elemezni fogjuk az erre vonatkozó híreket” – mondta a Kreml szóvivője arra reagálva, hogy örmény-amerikai közös hadgyakorlat van készülőben.

Hirdetés

A Kreml szóvivője kedden egyet nem értésének adott hangot Nikol Pasinján örmény miniszterelnöknek azzal az állításával kapcsolatban, miszerint Oroszország visszavonult volna az örmény-azeri konfliktus rendezéséből, sőt önként ki kíván vonulni a transzkaukázusi térségből.

Az örmény védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy hétfőtől szeptember 20-ig örmény-amerikai közös hadgyakorlatot tartanak Örményország területén, az örmény Zar békefenntartó dandár kiképzőközpontjában, Eagle Partner 2023 néven, a NATO békepartnerségi programjának keretében. A tárca szerint a gyakorlat során konfliktusban álló felek közötti stabilizációs műveleteket és békefenntartó feladatokat látnak el.

Pasinján kormányfő januárban kijelentette: Örményország nem tartja célszerűnek, hogy 2023-ban a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB) keretében hadgyakorlatot tartsanak az ország területén. Az ODKB katonai szövetség meghatározó tagja Oroszország.

Korábban írtuk