A francia belügyminisztérium szerint, a januári felmérés alapján, több mint kétezer rendőrre lenne még szükség a nyári játékokra, melynek biztosítási tervét a szervezők azután véglegesítették, hogy Franciaországban fokozott készenlétet rendeltek el a játékok idejére a potenciális támadások miatt.

Hirdetés

A biztonsági személyzetnek a védelem mellett a nézői élményt és a nemzetközi együttműködést kellene segítenie. Kiemelték, hogy Franciaország 200 csendőrt küldött a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságra, valamint 160 rendfenntartót fogadott külföldről a tavalyi rögbi vb-n.

A francia honvédelmi minisztérium külön felkérte a nemzeteket, hogy kis létszámban járuljanak hozzá a speciális biztonsági erők munkájához. A lengyel honvédelmi miniszter már jelezte, hogy katonákat küld a párizsi játékok biztosítására.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter két és fél hete a lehetséges veszélyforrások közé sorolta a radikális iszlám híveit és a különböző szélsőséges csoportokat, továbbá megjegyezte, a kibertámadás lehetősége is növekszik. Darmanin szerint a biztonsági erőfeszítések és a figyelem egyik fő fókuszában továbbra is a Szajnán sorra kerülő megnyitóünnepség áll. A fenyegetések kockázatának minimalizálása érdekében folyamatosan igyekeznek csökkenteni a rendezvényen résztvevők számát.

Korábban írtuk

Az olimpiák történetében először a ceremóniát stadionon kívül, szabadtéri helyszínen, a Szajnán tartják, ahol csaknem hat kilométeres szakaszt kell majd ellenőrizni. A folyóparton mintegy háromszázezer néző gyűlhet össze, szemben a kezdetben kalkulált hatszázezres-félmilliós tömeggel.

A párizsi nyári olimpia július 26-án kezdődik.