Fotó: MTI/EPA/EFE/Luis Eduardo Noriega
Koronavírus feliratú koporsóval járja az utcákat egy halottszállító jármű a kolumbiai Medellinben 2020. március 29-én. A helyi rendőrség és egy temetkezési vállalat közös akciójának célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét az otthonmaradás fontosságára a koronavírus-járvány idején
Hirdetés

A salvadori parlament helyi idő szerint csütörtökön 15 nappal meghosszabbította a rendkívüli állapotot a Covid-19-járvány elleni fellépés jegyében. Nayib Bukele elnök közölte, hogy a Covid-19 betegségben életét vesztette csütörtökön egy négyéves gyerek, a legfiatalabb a közép-amerikai országban. A csaknem 6,5 millió lakosú országban eddig hét ember vesztette életét a fertőzés következtében, a hivatalosan megerősített esetek száma 177, amelybe beleszámítják az elhunytakat, illetve a fertőzésből kigyógyult 33 embert is.

Iván Duque kolumbiai elnök csütörtökön bejelentette: nem hosszabbítják meg a március 17-én 30 napra bevezetett rendkívüli állapotot. „A rendkívüli állapot nagyon hasznos eszköznek bizonyult. (…) Nyomon fogjuk követni a járványügyi helyzet alakulását, és ha szükséges lesz, visszatérünk hozzá” – mondta a kormány Twitter-oldalán közvetített beszédében. A csaknem 50 millió lakosú Kolumbiában eddig 3233 koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, 144-en meghaltak, 550-en viszont kigyógyultak a betegségből.

Lenín Moreno ecuadori elnök 15 napos nemzeti gyászt hirdetett a járvány halálos áldozatainak emlékére. A több mint 17 millió lakosú országban eddig 8225 fertőzést regisztráltak, a betegségben 403-an vesztették életüket, az EFE spanyol hírügynökség jelentése szerint azonban további 632 olyan haláleset van, amely gyaníthatóan szintén a fertőzéssel függ össze. A jelentés szerint a járványhelyzet háttérbe szorította a 2016-os ecuadori földrengésről való megemlékezést is: négy évvel ezelőtt április 16-án 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a dél-amerikai ország két tartományát. A természeti csapásban mintegy 670 ember lelte halálát, és többmilliós anyagi kár keletkezett.

Mexikóban a szenátus csütörtökön úgy döntött, hogy felgyorsítja a különleges amnesztiatörvény kidolgozásának folyamatát. A jogszabály kegyelemben részesítené az enyhébb bűncselekményekért elítélteket, azzal a céllal, hogy csökkentsék a börtönök létszámát a járvány terjedése elleni fellépés jegyében. A valamivel több mint 126 millió lakosú Mexikóban eddig 6297 koronavírus-fertőzéses esetet jelentettek, a fertőzés következtében igazoltan 492 ember vesztette életét. Hugo López-Gatell egészségügyi miniszterhelyettes azonban egy csütörtök esti sajtótájékoztatón kijelentette: a tárca becslései szerint valójában csaknem 56 ember fertőződhetett meg a vírussal. A hírügynökségi jelentésből nem derül ki, hogy miképpen jutottak erre a következtetésre, azonban a beszámoló szerint a mexikói hatóságok úgy vélik, hogy a fertőzöttek túlnyomó többsége – ismeretlen okokból – nem fordult orvoshoz.

Alejandro Werner, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyugati féltekéért felelős igazgatója egy csütörtöki videokonferencián kijelentette: a gazdasági növekedés 5,2 százalékkal csökken az idén a latin-amerikai országokban, és a járvány terjedése az államadósság jelentős növekedéséhez vezethet.