Guterresnek „a fekete-tengeri kezdeményezés folytatásának kilátásairól szóló kérdésére válaszolva Szergej Lavrov megismételte Moszkva álláspontját, hogy Moszkva csak akkor hajlandó visszatérni a megállapodáshoz, ha ténylegesen teljesítik az orosz féllel szemben fennálló valamennyi kötelezettséget” – közölte az orosz külügyminisztérium.

Hirdetés

Guterres és Lavrov találkozóját megelőzően – csütörtökön – az orosz tárcavezető a fejlődő országokat tömörítő BRICS-csoport háromnapos johannesburgi csúcstalálkozójának végén tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: semmi jele annak, hogy a Nyugat tiszteletben tartaná a fekete-tengeri gabonamegállapodás Oroszországot érintő részét.

„Egyelőre nem látjuk ezeket a jeleket” – mondta.

Oroszország nem hosszabbította meg a júliusban lejárt gabonamegállapodás hatályát arra hivatkozva, hogy nem teljesítették a megállapodásnak az orosz mezőgazdasági termékek és a műtrágya exportjára vonatkozó részét, Ukrajna így lényegében elesett a biztonságos tengeri exportútvonalaktól. Oroszország és Ukrajna egyaránt jelentős gabonaexportőr.

Korábban írtuk

Az ENSZ és Törökország által 2022 júliusában közvetített megállapodás célja az volt, hogy kordában tartsa a globális élelmiszerárak drasztikus emelkedését, amelyet részben a háború okozott.