A műveletet a szövetségi rendőrség különleges egységeinek támogatásával hajtották végre, az őrizetbe vett személyek közül három kiskorú.

Hirdetés

Négy belga városban, Brüsszelben, Charleroi-ban, Ninove-ban és Liége-ben biztonsági intézkedésekkel megerősített házkutatásokat tartottak a hatóságok, azonban nem találtak sem fegyvereket, sem robbanóanyagot.

Az RTBF azt írja, a gyanúsítottak, akik egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül tartották a kapcsolatot, feltehetően támadást terveztek. A hatóságok elővigyázatosságból döntöttek a beavatkozás mellett, hogy elkerüljék az esetleges merényletet.

A terrorfenyegetést elemző belga központ (OCAM) pénteken közzétett jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly 41 százalékkal nőtt a terrorizmushoz és szélsőségességhez kapcsolódó fenyegetések száma. A bejelentések több mint 40 százaléka iszlamista szélsőségességgel állt összefüggésben, míg a többi esetben nem lehetett az „ideológiai dimenziót” meghatározni.

Korábban írtuk