Egyelőre nem tudni, hogy a parlament mikor fog szavazni a kérdésben. „A kabinet az új kormány megválasztásáig fogja intézni az államügyeket” – ismertette Denkov kedd esti beszédében. A kormányfő a napokban jelentette be, hogy március 6-val benyújtja lemondását.

Hirdetés

A legutóbbi választásokon győztes két legnagyobb, egyben rivális bolgár párt, a jobbközép Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) és a liberális-konzervatív Folytatjuk a Változást (PP) tavaly koalíciós kormányt alakított, elkerülendő ezzel egy újabb parlamenti választást és a belpolitikai válság elmélyülését.

A koalíció alapja egy hatalommegosztási megállapodás, amelynek értelmében Marija Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős egykori biztosa az első kilenc hónapban külügyminiszterként és kormányfőhelyettesként dolgozik Nyikolaj Denkov miniszterelnök vezetése alatt. A PP politikusa ezt követően átadja a kormányfői tisztséget Gabrielnek. Denkov a jövőben Gabriel mellett szolgál majd kormányfőhelyettesként.

A két párt az egyezség ellenére hetek óta a miniszteri posztok elosztásán, illetve a külügyminiszter személyéről vitatkozik.

Korábban írtuk