„Délután három órakor a kijelölt terület átfésülése befejeződött. A kutatás eredménye negatív volt”- írta a lengyel hadsereg hadműveleti parancsoksága az X közösségi médiában.

Hirdetés

„A katonai műveleteket befejeztük, és nem tervezünk további szárazföldi ellenőrzést”.

Lengyel katonai vezetők pénteken közölték, hogy az ukrán határ irányából aznap reggel azonosítatlan repülő tárgy lépett be az ország légterébe, és három perccel később elhagyta azt.

Az ukrán hatóságok arról számoltak be, hogy pénteken kora reggel számos városukat érte intenzív légitámadás.

Korábban írtuk

„Az ukrán fél és a szövetségesek előzetesen megerősítették a radarjaik adatait, hogy a tárgy elhagyta Lengyelország területét” – közölte szombaton a Reuters brit hírügynökséggel a műveleti parancsnokság egyik szóvivője.

A területvédelmi erők mintegy ötszáz katonája vett részt a kutatásban a délkelet-lengyelországi Zamosc város környékén – közölte a műveleti parancsnokság az X-en.

Pénteken a lengyel külügyminisztériumba kérették az orosz ügyvivőt, magyarázatot kérve a légtérsértésre.

Az ügyvivő, Andrej Ordas szombaton kijelentette, hogy Oroszország addig nem ad magyarázatot a lengyel légtérbe rövid időre belépő azonosítatlan tárgyra, amíg nem kap arra nézve bizonyítékot, hogy az orosz rakéta volt. Az ügyvivő a RIA-Novosztyi orosz állami hírügynökségnek azt mondta, hogy a lengyel követelések „megalapozatlanok”.