Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

„Sohasem fogjuk jóváhagyni szankciók alkalmazását Lengyelországgal szemben, és sohasem egyezünk bele ilyesmibe” – húzta alá Skvernelis. Mint mondta, országa a párbeszéd híve.

„Utasítással, illetve erővel ilyen kérdéseket nem rendezünk a közösségen belül” – hangsúlyozta a litván miniszterelnök. Vilnius azt szeretné, hogy az Európai Bizottság (EB) hallgassa meg a lengyel érvelést, míg Varsó az EB okfejtését, hogy párbeszéd útján rendezzék a kérdést.

Morawiecki hangsúlyozta, hogy Varsó és Brüsszel között nincs lényegi nézeteltérés. „Vannak bizonyos félreértések a nyugati szomszédok oldalán a végrehajtott igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban” – mondta. Felidézte, hogy a bírói rendszert még a szocializmus idejéből örökölték, így azzal „tenni kellett valamit”.

A lengyel szejm december 20-án szavazta meg a bíróságokról szóló, február 14-án hatályba lépett törvények módosításait. Az Európai Bizottság április végén hivatalos értesítő levelet küldött Lengyelországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított. Indoklásában az uniós szerződések betartásán is őrködő testület azt írta: az érintett jogszabályok elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy az új törvény több eleme sérti az uniós jogot, azzal összeegyeztethetetlen.

Korábban írtuk

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Saulius Skvernelis litván miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön Vilniusban az első lengyel-litván közös kormányülésen.

Több mint húsz miniszter vett részt a kormányfők vezetésével a tanácskozáson. A kiemelt napirendi pontok között a partnerségi viszony és a koronavírus-járvány elleni intézkedések szerepeltek, de a résztvevők oktatási, illetve infrastrukturális és energetikai projekteket is megvitattak, továbbá szóba került a szomszédos Fehéroroszországban kialakult belpolitikai helyzet is.

A PAP lengyel hírügynökség tájékoztatása szerint a felek megállapodtak a litvániai lengyel kisebbség és a lengyelországi litván kisebbség anyanyelvű oktatásáról szóló nyilatkozat végrehajtásának ütemtervéről is. Az említett dokumentumot 2019. november 20-án Varsóban írták alá.

A vilniusi tanácskozáson a PKP Intercity S.A. lengyel vasúttársaság és litván partnere, az UAB LTG Link szándéknyilatkozatot is írt alá Vilnius és Varsó vasúti összeköttetéséről személyszállítás céljára. Emellett létrejött egy szerződés a PKP Cargo lengyel vasúti teherszállítási cég, illetve a litván AB LTG Cargo és lengyelországi leányvállalata, az LTG Cargo Polska között a kombinált szállításokról.

A közös kormányülést Saulius Skvernelis kezdeményezésére tartották meg. A litván miniszterelnök hivatalának közlése szerint az ilyen találkozók a jövőben rendszeressé válhatnak.