Szerbiában december 17-én tartottak előrehozott parlamenti választást, a parlament február 6-án alakult meg. Az alkotmány értelmében a képviselőház megalakítását követően legfeljebb 90 napon belül kell felállnia az új kormánynak.

Hirdetés

Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 129 jutott a legnagyobb pártnak, a Szerb Haladó Pártnak (SNS). Ez kilenccel több, mint az előző ciklusban volt, és általa a párt megszerezte az abszolút többséget.

A december 17-i előrehozott parlamenti választáson a második helyen a baloldali összefogás Szerbia az Erőszak Ellen nevű listája végzett, amelynek így 65 képviselője került be a parlamentbe. A harmadik az eddigi kisebb kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 18 mandátummal.

A parlamentbe bekerült még a Remény nevű jobboldali koalíció (13 mandátum), valamint a civilekből álló, Mi – A nép egy hangja nevű lista (13 mandátum).

Korábban írtuk

A szerb pártok mellett öt nemzeti kisebbségi párt is bekerült a törvényhozásba: a bosnyák kisebbség két pártjának kettő-kettő, az orosz, valamint az albán kisebbségnek pedig egy-egy képviselője. A Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) hat politikusa ülhet be a parlamenti patkóba. A legnagyobb délvidéki magyar párt az előző választáson öt mandátumot szerzett.

Aleksandar Vucic a múlt héten jelentette be, hogy hétfőn megkezdi az egyeztetéseket mindazokkal, akik „szeretnének vele beszélni, és tisztelik Szerbia alkotmányát, illetve törvényeit”. Ezzel arra utalt, hogy az ellenzék a parlament alakuló ülésén heves tiltakozásba kezdett, füttyögéssel, kiabálással, és transzparensek lengetésével igyekezett akadályozni a munkát. A kormányzat bírálói szerint választási csalás történt, és nem törvényes úton jutottak képviselői helyhez a korábbi kormánykoalíció pártjainak tagjai. A Szerbia az Erőszak Ellen lista képviselői végül nem az ülésteremben, hanem az előcsarnokban tették le képviselői esküjüket. A múlt hét végén a tömörülés képviselői közölték, nem tárgyalnak az államfővel.

Az egyeztetéseket a szerb köztársasági elnök a nemzeti kisebbségek pártjaival kezdte, hétfőn az albán és az orosz kisebbség képviselői egyeztettek az államfővel, kedden pedig a VMSZ küldöttségével tárgyal Aleksandar Vucic.