Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader
Hirdetés

Az előrejelzések szerint a párt az előrehozott választásokon a szavazatok 37,1 százalékát szerezte meg, jelentősen felülmúlva a 2017 októberében szerzett 31,5 százalékot.

A főtitkár első nyilatkozatában történelmi sikerként említette azt is, hogy a Néppárt rekordtöbbséggel előzte meg a voksok 22-22,5 százalékával második helyen végző Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ).

„A mai nap Sebastian Kurz pártelnök és a Néppárt napja” – fogalmazott a főtitkár, utalva arra, hogy az eredmények alapján Alexander Van der Bellen államfőnek Kurz számára kell kormányalakítási megbízást adnia.

A koalíciós lehetőségekről a főtitkár egyelőre nem foglalt állást.

„Meglátjuk, kivel tudunk legjobban kormányt alakítani” – fogalmazott.