Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Ugyan a demokrata párti politikusok – tekintettel a jelenlegi amerikai elnökre – egyelőre nyíltan nem vallanak esetleges elnöki ambícióikról, mégis felröppent egy-két név a köreikben arról, ki lehetne a jelöltjük a következő választáson, ha nem Joe Biden. 

Az elnök jelezte, amennyiben jó egészségügyi állapotnak örvend, újra indulna 2024-ben.

Bár politikustársai arról vallanak, tiszteletben tartják a döntését, egyre inkább elképzelhetőnek tartják azt a szcenáriót is, hogy Biden nem szerepel a jelöltek között két év múlva. Ennek oka nemcsak abban rejlik, hogy a 79 éves Biden már így is a valaha volt legidősebb vezetője az Egyesült Államoknak, hanem abban is, hogy a népszerűségi indexe is egyre csökken. 

A Wall Street Journal amerikai napilap friss felmérése szerint az állampolgárok több mint fele, összesen 52 százaléka gondolja úgy, hogy Biden nem fog újraindulni két év múlva. A válaszadóknak csupán 29 százaléka vallja, hogy az elnök ismét a jelöltek egyike lesz – a maradék 19 százalék nem tudott válaszolni a kérdésre.

Korábban írtuk

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.