Fotó: twitter.com/RescueMed
Hirdetés

A szicíliai Ragusa ügyészsége március elsején jelentette be, hogy vizsgálatot indított a Mediterranea tagjaival szemben, miután a hatóság szerint bizonyítékot nyert, hogy a civil szervezet Mare Jonio hajója „tetemes anyagi juttatásért” 27 fős bevándorló csoportot vett át a Maersk Etienne dán teherhajóról.

A Maersk Etienne tavaly augusztus 5-én vette fedélzetére a migránsokat a Földközi-tengeren. A bevándorlók nem kaptak kikötési engedélyt Málta szigetén. Harminchét nap elteltével a dán teherhajóra megérkeztek a Mediterranea tagjai, akik saját hajójukra tették át a 27 személyt, közöttük egy kisgyereket és egy várandós nőt.

A civilhajó a migránsokkal szeptember 12-én a dél-olasz partokra érkezett meg.

A sajtóban most közölt telefon-lehallgatások szövege szerint a Mediterranea és a dán hajót üzemeltető Maerks Tankers dán cég között heteken át tartott az egyeztetés: az olasz szervezet kezdetben 270 ezer eurót kért a bevándorlók átvételéért, végül 125 ezer euróban egyeztek meg. A Mediterranea misszióvezetője, Beppe Caccia ismert zöldpárti politikus október elején még Kopenhágában is tárgyalt az összegről, amelyet november végén utaltak át a Mediterranea számláira. A civilszervezet másik vezetője, Luca Casarini az összeg érkezését kommentálva telefonon pezsgőbontásra szólította fel az NGO-tagjait. Beppe Caccia azt hangoztatta, hogy sikerült „átverniük” a dánokat.

Korábban írtuk

Ahhoz, hogy a civilhajó át tudja venni a csoportot a dán teherhajóról, a Mediterranea azt hazudta a hatóságoknak, hogy üzemanyagot szállított a Maersk Etiennenek. A migránsokkal való kikötést pedig a civilszervezet azzal indokolta, hogy az egyik nő várandós, és azonnal partot kell érnie. Mint később kiderült, a kórházba szállított nő nem szorult orvosi ellátásra.

Fabio D’Anna ragusai ügyész március elején négy, azóta már nyolc személy ellen rendelt el vizsgálatot többek között illegális bevándorlás pártolása, valamint a tengeri mentésre vonatkozó nemzetközi előírások megsértése miatt.

A hatóságok korábban házkutatást tartottak a vizsgálatban érintett személyek otthonában és a Mediterranea irodáiban is.

Ahogy minden bevándorlócsoport érkezésekor történni szokott, az illetékes területi ügyészség hivatalból indított vizsgálatot a migránsok érkezésének körülményeinek tisztázására.

A bevándorlók számoltak be az egyik hajóról a másikra történt áthelyezésükről. Az ügyészség tisztázni akarta a dán teherhajó működtető cég és a Mediterranea közötti kapcsolatokat, így derült fény arra, hogy a két fél között „kereskedelmi tranzakció” ment végbe.

A Mediterranea Saving Humans 2018 őszén kezdte el munkáját, az első olyan olaszországi civil szervezetként, amely hajókkal rendelkezik a Földközi-tengeren. A bolognai székhelyű NGO a Mare Jonio és az Alex nevű hajóval dolgozik.