Az 51 éves, Louisiana államból származó politikus Donald Trump hívének számít, s a korábbi elnök szerdán támogatásáról is biztosította.

Hirdetés

Trump New Yorkban nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Mike Johnson „fantasztikus” házelnök lenne. Republikánus párttársáról még azt mondta, hogy ravasz és nagyszerű képviselő, akinek személyét mindenki elfogadja.

„Helyre fogjuk állítani a testületbe vetett bizalmat. Átfogó konzervatív politikai irányvonalat fogunk követni, fellépve a Biden-kormányzat káros politikájával, és támogatni fogjuk szövetségeseinket külföldön” – jelentette ki Johnson a szavazást követően, amelyen pártpolitikai érdekek mentén 220 képviselő támogatta 209 ellenében.

Kollégáinak címzett levelében Johnson ígéretet tett, hogy előmozdítja a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos, régóta esedékes törvénykezést, biztosítva ezzel, hogy a kormányzat nem fog leállni november 17-én az átmeneti büdzsé kifutásával.

A képviselőház eddigi elnökét, a republikánus Kevin McCarthyt többségi szavazáson távolították el október 3-án pozíciójából. A kongresszus alsóházában hetekig tartó pártpolitikai csatározás kezdődött utódjának kijelöléséről, Johnson a negyedik jelöltként futott be.

Letette hivatali esküjét az amerikai képviselőház új elnöke

Röviddel megválasztása után letette hivatali esküjét az amerikai szövetségi törvényhozás alsóházának új elnöke, Mike Johnson szerdán Washingtonban.

Louisina állam republikánus képviselőjének házelnökké választásával három hét után újrakezdheti a munkát a képviselőház.

Mike Johnson megválasztása után, az eskütétel előtt tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy „a demokrácia ellenségeinek azt üzeni, hogy az emberek háza ismét munkába áll”.

„Helyre fogjuk állítani a testületbe vetett bizalmat” – mondta, és hozzátette, hogy „átfogó konzervatív politikai irányvonalat fognak követni, fellépve a Biden-kormányzat káros politikájával, és támogatni fogják szövetségeseinket külföldön”.

Mike Johnson kétpárti bizottság felállítását is ígérte, amely az amerikai gazdaság számára egyik legégetőbb kérdéssel, az infláció kezelésével foglalkozik.

A Capitolium lépcsőjén az eskütétel után tartott beszédében kemény munkát ígért a következő hetekben és Izrael melletti kiállását és támogatását hangoztatta.

A Louisiana államból származó politikus Donald Trump hívének számít, s a korábbi elnök szerdán támogatásáról is biztosította.

Trump New Yorkban korábban úgy fogalmazott, hogy Mike Johnson „fantasztikus” házelnök lenne. Republikánus párttársáról még azt mondta, hogy ravasz és nagyszerű képviselő, akinek személyét mindenki elfogadja.

Az 51 éves képviselőt politikai irányvonalát illetően konzervatívnak nevezik, aki következetes ellenzője az abortusznak. Képviselőként a múlt hónapban nem szavazta meg az ukrajnai támogatásról szóló törvényjavaslatot.

Mike Johnson jogász végzettségű, és korábban ügyvédként dolgozott. A politikában 2015 óta vesz részt választott tisztségviselőként, amikor Louisiana állam törvényhozásába választották, majd 2017 óta tagja az Egyesült Államok szövetségi törvényhozásának.

Korábban írtuk