Hirdetés

A sztrádán több mint 40 személyautó és több nyergesvontató ütközött egymásnak, utóbbiak közül két jármű ki is gyulladt.

A rendőrség tájékoztatása szerint legkevesebb hatan vesztették életüket, és több mint 30 embert kellett kórházba szállítani. A balesetet az okozta, hogy a mezőgazdasági területekről a szél a port az autópályára fújta, ami miatt a látótávolság csaknem nullára csökkent.

Az autópályát a baleset környékén, 120 kilométerre St. Louistól, Montgomery megyében mindkét irányba lezárták, és várhatóan csak kedden, a nap folyamán nyitják meg újra.

J. B. Pritzker illinoisi kormányzó „borzalmasnak” nevezte a helyszínt.

Korábban írtuk

Az amerikai meteorológiai szolgálat közleménye szerint a szél óránként mintegy 50-70 kilométeres sebességgel fújt. Mint írták: egy sík területről van szó, ahol nagyon kevés a fa, az elmúlt hetekben pedig nagy volt a szárazság, a gazdák éppen a vetést végzik a földeken, és a talaj felső rétege nagyon laza.

A Montgomery megyei mentőszolgálat vezetője elmondta, hogy minden járművet átkutattak a helyszínen, hogy megkeressék az esetleges sérülteket. A hatóságok a baleset helyszínétől távolabb pihenőket alakítottak ki, ahol az érintettek megállhattak, és találkozhattak ismerőseikkel, családtagjaikkal.