Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: Lightspring
Hirdetés

Szlovéniában szombaton 52, vasárnap pedig 46 új fertőzöttről adtak számot, így 730-ra emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és már tizenegyen haltak meg a betegség következtében.

A szlovén kormány szombaton elrendelte, hogy a többlakásos társasházakban naponta kétszer fertőtlenítsék a bejárati kilincseket, lépcsőkorlátokat és a lifteket, utóbbit egyszerre csak egy ember használhatja.

A boltokban hétfőtől reggel 8 és 10 óra között csak nyugdíjasok, mozgássérültek és terhes nők vásárolhatnak.

A kormány további két hétre meghosszabbította a nem európai uniós országokból érkező állampolgárok beutazási tilalmát is.

Mivel Szlovéniában sokan megszegik a járvány megfékezése érdekében korábban hozott, a szabad mozgást korlátozó szabályokat, a kormány fontolóra veszi, hogy lakhelyelhagyási tilalmat vezessen be.

A szlovén kabinet szombaton 2 milliárd euróról 3 milliárd euróra növelte gazdaságélénkítő programjának értékét.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő is úgy értékelte, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk nagyobbak lesznek, mint amilyeneket a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság okozott. Ezért a kabinet újabb gazdaságélénkítő csomag áll elő a jövő héten.

Horvátországban az utolsó közlések szerint tizenkét óra alatt 49-cel, összesen 657-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig öt halálos áldozata van a járványnak.

A koszovói kormány módosított a kijárási tilalom szabályain szombaton. Eddig 10 és 16, valamint 20 és 6 óra között nem volt szabad az utcára lépni, mostantól egységes éjszakai kijárási tilalom lépett életbe 17 és 6 óra között. Koszovóban vasárnapra 88-ról 91-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma.

Szerbiában is szigorítottak a kijárási tilalmon. Hétköznaponként továbbra is 17 és 5 óra között tilos az utcára lépni, hétvégenként viszont 15 és 5 óra között van érvényben a tilalom. Az egészségügyi miniszter indoklása szerint azért kellett korlátozni a hétvégi mozgást, mert az emberek felelőtlenül tömegesen vonultak az utcára a szép idő közeledtével. Szerbiában egy nap alatt 528-ról 659-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.

Észak-Macedóniában szombaton még 219, vasárnap már 241 igazolt fertőzött volt. A nyugat-balkáni országban eddig hárman gyógyultak fel a betegségből, négyen pedig belehaltak a szövődményekbe.

Bosznia-Hercegovinában hatra nőtt a halottak száma, összesen 261 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 31-gyel többet, mint egy nappal korábban.

Montenegróban egy nap alatt hárommal nőtt a fertőzöttek száma, vasárnap reggelig 85 vírusfertőzöttet regisztráltak az Adria-parti államban.