Nem szavazott bizalmat pénteki ülésén a svéd parlament Stefan Löfven ügyvivő szociáldemokrata miniszterelnök a Zöld Párttal tervezett kisebbségi kormánykoalíciójának, s egyre valószínűbb, hogy új választásokat kell kiírni a szeptember 9-i voksolás óta patthelyzetben rekedt országban.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az elutasító eredmény megfelelt az előzetes várakozásoknak, a 349 fős törvényhozásban 200-an szavaztak Löfven kormánya ellen, és csak 116-an támogatták.

A svéd parlamentben Löfven már szeptemberben is elveszítette a személyéről tartott kötelező bizalmi szavazást, ezt követően pedig több kormányalakítási próbálkozás is zátonyra futott az utóbbi hónapokban. Löfven mellett sem Ulf Kristersson, a jobbközép blokk vezetője, sem pedig Annie Lööf, a Centrum Párt vezetője nem járt sikerrel a kormányalakításban.

Andreas Norlén svéd parlamenti elnök a pénteki szavazás után bejelentette: a pártok az új választások felé taszítják az országot, és meg kell kezdeni az erre irányuló előkészületeket. A parlament még további két alkalommal próbálkozhat szavazni egy lehetséges új kormányról, ha ezek is sikertelenek, új választásokat kell kiírni Svédországban.

Az őszi parlamenti választáson sem a szociáldemokraták, sem pedig a konzervatívok vezette blokk nem nyerte el a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget, viszont a bevándorlásellenes Svéd Demokratákkal – akik a mérleg nyelvét jelenthetnék – az eddigi kormányalakítási tárgyalásokon mindeddig kizárták az együttműködést. A Svéd Demokraták korábban határozottan jelezték, hogy egyetlen olyan kormányt sem fognak támogatni, amely nem biztosít jogot nekik a politikai élet befolyásolására. Elemzők korábban úgy vélték, ha új választásokat kell tartani, az elsősorban a magát a politikai fősodortól élesen elkülönítő Svéd Demokraták erősödését szolgálhatja majd.