Fotó: MTI/EPA pool/Atef Szafadi
Hirdetés

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint kétezren gyűltek össze a jobboldali Likud párt által a kormányfő mellett szervezett demonstráción, ahová buszokon az egész országból szállították a demonstrálókat.

A rendezvényről különböző kifogásokkal kimentették magukat a kormányzó Likud párthoz tartozó fontosabb miniszterei, s noha a miniszterelnöki hivatal megpróbált nyomást gyakorolni rájuk, nem vettek rajta részt a legfontosabb tárcák és a párt vezetői.

Miki Zohár parlamenti képviselő, a kormányfő bizalmasa mondott beszédet, amelyben a kormányfő elleni, a baloldal által kiötlött összeesküvéssel vádolta meg a vádemelést bejelentő ügyészi hivatalt. A tömeg az ügyészség és a Netanjahu ügyében eljáró ügyészek elleni feliratokat tartott magasba.

A tévé szakértői szerint a Likud politikusai jelenleg csak várnak, amíg kiderül számukra, hogy ki fog győzni az egyre nyíltabb harcban Netanjahu és Gideon Szaár között, aki bejelentkezett a Likud párt vezetésére.

A Likud legutóbbi belső választásán az egyik legnépszerűbb pártvezetőnek bizonyult Gideon Szaár kedden a tévé nyilvánossága előtt lemondásra szólította fel a miniszterelnököt.

Szavai szerint nem a vádirat okozta összetett jogi helyzet miatt, hanem a politikai nehézségek miatt kellene önként távoznia, mert már kétszer nem sikerült kormányt alakítania. Szaár úgy véli, hogy ha lehetőséget kapna rá, akkor újabb választások helyett ő képes lenne az egységkormány megteremtésére az ellenzéki centrista Kék-fehér párttal az erre még rendelkezésre álló bő két hétben.

Maga Benjámin Netanjahu nem ment el a tüntetésre, és nem mondott beszédet, noha egészen keddig nem lehetett még előrelátni, miként cselekszik majd. A helyi média szerint jelentős részvételi szándék esetén ő maga is megjelent volna.

Izraelben a szeptemberi, idén már második előrehozott parlamenti választások után ismét politikai patthelyzet alakult ki, miután sem a jobboldali Likud pártot vezető Benjámin Netanjahu, sem a centrista Kék-fehér párt élén álló Beni Ganz nem tudott kormányt alakítani.

Még bő két hét van hátra abból a háromhetes időszakból, amely alatt a kneszet bármely képviselője kormányt alakíthat a képviselők többségének támogatásával. Ha egy törvényhozó sem hoz létre új kabinetet, akkor automatikusan új választásokat rendeznek a jövő év elején.