Az Ukrajna melletti európai szolidaritás „megtört” a gabona miatt – olvasható a La Repubblica hasábjain. Bár különböző okokból, Lengyelország és Magyarország most ugyanazon az oldalon találja magát, hiszen mindkét ország megtiltotta az ukrán mezőgazdasági termékek bevitelét (azóta Szlovákia is bejelentette, hogy betiltja az ukrán gabona behozatalát – a szerk.).

Hirdetés

A lengyel döntést a lap szerint befolyásolja a közelgő választás, míg Orbán döntésének célja, hogy „szétzilálja az európai oroszellenes frontot”. A cikk szerint Budapest lényegében a Kreml egyfajta előőrsét kívánja képviselni az EU szívében.

Brüsszelt mindenekelőtt a Moszkva elleni szövetség gyengülése aggasztja, hiszen a budapesti és varsói pozíció valóban „rendkívüli fegyvert” jelent Putyin javára. Idézik Nagy István agrárminisztert is, aki szerint „a kormány elkötelezett a magyar agrártársadalom érdekeinek képviselete mellett, ezért érdemi uniós intézkedések hiányában megtiltja a búza és olajos magvak behozatalát Ukrajnából” – szemlézte az olasz lapot a Mandiner.

Korábban írtuk