A 81 éves Paul Pelosi büntetése egy vádalku nyomán 5 nap börtön, amiből már négy napot letöltött, a fennmaradó egyet pedig 8 órás közösségi munkával válthatja ki. Az ítélet szerint emellett részt kell vennie egy három hónapos programban, egy éven át alkoholszondával felszerelt gyújtásgátlót kell használnia autójában, jóvátételt fizetnie, valamint az ítélet 3 év próbaidőt is tartalmaz.

Hirdetés

Az ítélethozatal napján, kedden a kaliforniai autópálya-rendőrség nyilvánosságra hozta a baleset utáni rendőri intézkedésről készült, a járőrautó kamerája által rögzített felvételeket. Ezekből kiderült, hogy Paul Pelosi a baleset után a jogosítványa mellett egy rendőröket segítő szervezet kártyáját is átadott az intézkedő járőröknek. A 11-99 Alapítvány rendőröket támogat és ösztöndíjat biztosít gyermekeik számára.

Az értékelések szerint a felvétel alátámasztja a rendőrségi jelentésben szereplő állítást, ami a részegség „objektíven” megállapítható jeleiről szólt. A baleset után Pelosit letartóztatták, az alkoholteszt megállapította, hogy vérének alkoholtartalma 0,082 százalék volt, ami két ezrelékkel magasabb a megengedettnél.

A bírósági eljárás kezdetekor több kormányzati érdekvédő szervezet is felszólította a bíróságot, hogy ne alkalmazzon semmiféle „kivételes elbírálást” a képviselőházi elnök férjének ügyében. Nancy Pelosi házelnök nem kommentálta az ítéletet, hivatala úgy fogalmazottt, magánügyről van szó.

Korábban írtuk