Fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Guidelli, archív, illusztráció
Hirdetés

A Mediterranea Saving Humans segélyszervezet a Twitteren közölte, hogy a több mint 40 bevándorló és menekült „végül engedélyt kapott, hogy partra szálljon és ellátásban részesüljön”.

A hajót lefoglalta a rendőrség, és a kapitány ellen illegális bevándorlás elősegítése miatt eljárást indítottak.

A Sea-Eye német nonprofit szervezet szombat este közölte, hogy az Alan Kurdi nevű hajója, amely 65 bevándorlóval a fedélzetén ugyancsak Lampedusa felé tartott, irányt változtatott Málta felé. A máltai hatóságok azonban vasárnap szintén megtiltották a kikötést az Alan Kurdi számára, de segítenek a migránsokon olyan formában, hogy egy hadihajó a fedélzetére veszi őket, kiköt velük Máltán, és a 65 embert azonnal szétosztják az Európai Unió bizonyos tagállamai között. Erről a megoldásról a máltai miniszterelnök állapodott meg az Európai Bizottsággal.

A Sea-Eye szóvivője, Carlotta Weibl szerint egyelőre nincsen egészségügyi szükséghelyzet, de az emberek fizikai állapota gyenge.

A máltai haderő közben bejelentette, hogy vasárnap 50 másik bevándorlónak nyújtott segítséget, akik egy süllyedő hajón tartózkodtak a hivatalos mentési területükön a tengeren. Az embereket egy járőrhajó kimentette és a tervek szerint vasárnap este érkeznek Máltára.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter nem engedi, hogy kikössenek az olasz kikötőkben a humanitárius szervezetek Földközi-tengeren életeket mentő hajói, amelyeket azzal vádol, hogy valójában ösztönzik az illegális bevándorlást. Olaszországban a múlt hónapban fogadtak el egy – Salvini és radikális jobboldali Liga nevű pártja által szorgalmazott – rendeletet, amely súlyos pénzbírsággal sújtja az ilyen civil szervezeteket, amennyiben engedély nélkül belépnek az olasz területi vizekre.