Pozitívan értékeljük a tálibok külföldieknek, diplomáciai képviseleteknek, sőt, a saját népüknek küldött üzeneteit – jelentette ki a török diplomácia vezetője Ammánban a jordániai külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján. Hozzátette: Ankara reméli, hogy e pozitív jelek a tálibok tetteiben is tükröződnek majd.

Hirdetés

Cavusoglu azt is elmondta, hogy Ankara továbbra is tárgyalásokat folytat minden afganisztáni szereplővel, beleértve a tálibokat is. „Most az afgánok egyeztetnek egymás közt arról, hogy ki vegyen részt az átmenetben, és milyen jellegű átmeneti kormányzást alakítsanak ki. Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet, és majd mindenről egyeztetünk” –  mondta a török külügyminiszter.

Cavusoglu szólt arról is, hogy a török állampolgárok és az Afganisztánt elhagyni kívánó külföldiek kimenekítését folytatják majd, amint stabilizálódik a biztonsági helyzet a kabuli repülőtéren.

Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter „nyugtalanítónak” nevezte az afganisztáni fejleményeket, és azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb most az ország stabilitásának biztosítása. Jelezte: bíznak abban, hogy az afgánok képesek lesznek együtt munkálkodni országuk érdekeinek megvédéséért.

Korábban írtuk