Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Matteo Maria Zuppi Bologna érsek kezdeményezte, hogy a város védőszentje Szent Petronius október 4-i ünnepére készítendő tortellino az idén ne sertés-, hanem baromfihúsból készült tölteléket kapjon.

Legyen ez a befogadás tortellinója!

– javasolta a közép-olaszországi város katolikus vezetője, akit Ferenc pápa szombaton avat bíborossá. Zuppi érsek saját városában a szegények segítőjeként ismert, amiért kiérdemelte az „utca püspöke” elnevezést. Más egyházi vélemények szerint a könnyedebb tésztatöltelék nem csak az esetleg muzulmán vallású bevándorlóknak szól, hanem a város idősebb és diétásan táplálkozó lakosságának is szól.

Az első bolognai püspök, az 5. században élt Szent Petronius ünnepnapján a város utcáin és éttermeiben rendezett népünnepségen a tipikus helyi gasztronómiai specialitásként ismert tortellinót szolgálják fel levesben. Az évszázados és védett recept szerint a tészta tölteléke sertéshúsból készül.

Az érsek kezdeményezése széles vitához vezetett. Ivana Barbieri, az olasz szakácsszövetség vezetője kijelentette, „Bologna nyitott és befogadó város, de a tortellino szent, és nem cserélhet receptet!”.

A bolognai Tortellino Egyesület elnöke, Alberto Salvadori bejelentette, készek városi sztrájkot hirdetni, ha a tészta töltelékéből kihagyják a sertéshúst.

A helyi rászorulókat, köztük a migránsokat is segítő Népkonyha nevű menzaszolgálat alapítója Roberto Morgantini szerint a sertéshús nélküli tortellino „csak azt akarja elérni, hogy másokat is bevonjunk a helyi hagyományokba”.

A kérdés politikai üggyé nőtte ki magát: Matteo Salvini az ellenzéki Liga vezetője megjegyezte, hogy a sertéshús nélküli tortellino olyan mint a szőlő nélküli vörösbor. A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke Giorgia Meloni úgy vélte, már az olasz gasztronómia történetét is meg akarják semmisíteni.

A valamivel több mint 390 ezer lakosú Bolognában meghaladja a 60 ezret a letelepedett bevándorlók száma. Tizenhat százalék köztük a román, majd a Fülöp-szigeti, bangladesi, pakisztáni és marokkói bevándorlók következnek.