A Mediafax hírügynökség által idézett pártvezető Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a kijelentésére reagált, aki az RFI (a francia közszolgálati rádió) román adásának adott interjújában az AUR meglepetésszerű eredményét úgy értékelte: „semmi szükség nem volt 2020-ban egy ilyen pártra a román parlamentben”.

Hirdetés

A román média által megszólaltatott elemzők egyelőre csak találgatják, hogy miként erősödött meg két-három hónap alatt észrevétlenül a részeredmények szerint 9 százalékos parlamenti súlyra számító politikai alakulat, amely a szeptemberi helyhatósági választásokon még nem jutott képviselethez az önkormányzatokban.

Dan Tapalga, a G4Media hírportálon közölt hétfői elemzésében úgy értékelte: az AUR egy mesterségesen összevarrt „politikai Frankenstein”, amelyben az idegengyűlölő, magyarellenes, Nyugat-ellenes, unionista (a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülését sürgető), legionárius retorikát gyúrták össze, egy romániai, nem pedig orosz „laboratóriumban”. Szerinte igaz ugyan, az AUR az egykori Nagy Románia Párt (PRM) szavazóit szerezte meg a Dragnea-féle nacionalistákat félreállító Szociáldemokrata Párttól (PSD), de a kommunizmus nosztalgiájából táplálkozó Corneliu Vadim Tudor vezette szélsőbaloldali PRM-mel szemben inkább szélsőjobboldali alakulatnak tekinthető.

A Digisport.ro hétfői cikkében rámutatott, hogy George Simion a román labdarúgócsapatok ultráit a nemzeti válogatott zászlaja alatt egyesítő szurkolói közösségek – az Egységesen a trikolór alatt, Honor et Patria – létrehozásában is szerepet vállalt.

Korábban írtuk

A sportportál több fotót publikált, amelyeken Simion látható a román válogatott szurkolóinak kemény magja körében, hozzátéve, hogy a galeri randalírozása miatt az UEFA több ízben megbüntette a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF). A lap azt is felidézte, hogy a Honor et Patria Idegenek nélkül a nemzeti válogatottban című közleményben tiltakozott a szövetségi kapitánynál, amikor behívta a válogatottba a frissen román állampolgárrá vált portugál Mario Camorát.

Az erdélyi magyar lapok által „úzvölgyi provokátorként” emlegetett George Simion, a Románia és Moldovai Köztársaság egyesülését sürgető, Moldovából kitiltott aktivista, aki tavaly azzal kürtölte tele a román sajtót, hogy „szélsőséges magyarok” megverték őt az úzvölgyi katonatemetőben.

Az AUR több mint száz aktivistája december 1-jén a vesztegzár alá vont Gyulafehérváron, a gyülekezési tilalmat megszegve ünnepelte Erdély és a Román Királyság egyesülését. A párt a járványügyi korlátozásokkal elégedetlenkedők és vírustagadók körében szerzett népszerűséget, tüntetéseket szervezett Bukarestben a védőmaszk kötelezővé tétele ellen. A román ortodox egyházzal szoros kapcsolatot ápoló szervezet az ellen is tiltakozott, hogy a járvány miatt korlátozták a templomi szertartásokat és betiltották a zarándoklatokat.

A részeredmények szerint az AUR a vasárnapi parlamenti választásokon a voksok mintegy 9 százalékát szerezte meg.