Cikkünk frissült.

Fotó: MTI/EPA-ANSA/Andrea Merola
Tűzoltók a Velence Mestre nevű városrészében történt buszbaleset helyszínén 2023. október 3-án, miután a busz lezuhant egy felüljáróról az út mellett futó vasúti sínekre
Hirdetés

A halálos áldozatok mellett legalább 12 sérültje van a balesetnek, további mintegy öt embert pedig eltűntként tartanak nyilván. A busz egy felüljáróról mintegy 10 métert zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre. a baleset nem sokkal este nyolc óra előtt történt.

Luigi Brugnaro velencei polgármester szerint egy magánkézben lévő buszról van szó, amely turistákat szállított egy kempingbe a közeli Marghera településen. Egyelőre nincsenek információk az áldozatok állampolgárságáról.

A helyszínre több mentőautó érkezett ki. A vasúti forgalmat Mestre és Velence között leállították.

Beszámolók szerint a földgázzal hajtott busz kigyulladt, az oltási munkálatok még zajlanak. Az áldozatok közül egyesek elégtek. A halottak között gyerekek is vannak.

„Szörnyű tragédia sújtotta ma este közösségünket. Haladéktalanul gyásznapot rendeltem el a szerencsétlenséget szenvedett buszban volt sok áldozat emlékére. Apokaliptikus jeleneteket láttunk, erre nincsenek szavak” – hangsúlyozta Luigi Brugnaro velencei polgármester az X közösségi portálon közzétett bejegyzésében.

Giorgia Meloni miniszterelnök és Antonio Tajani kormányfő-helyettes részvétüket nyilvánították az áldozatok hozzátartozóinak. Tajani mikroblogján köszönetet mondott a mentőszolgálatoknak a gyors mentésért, egyben pedig szolidaritását fejezte ki Velencével és a városvezetéssel.

Különböző nemzetiségű külföldi turisták vesztették életüket és sérültek meg

Különböző nemzetiségű külföldi áldozatai vannak az észak-olaszországi Mestre közelében kedden este történt buszbalesetnek, amelyben 21 ember vesztette életét és 15 megsérült – közölte Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter, hozzátéve, hogy a sérültek közül öten még válságos állapotban vannak.

A mentőegységek közlése szerint a halálos áldozatok között legalább öt ukrán, egy német, egy francia és egy horvát állampolgár van. Két gyermek és a busz 40 éves olasz sofőrje is meghalt. A sérülteket, akik között két osztrák lány is van, Mestre, Padova és Treviso kórházaiba szállították. A beleset körülményeinek kiderítésére vizsgált indult.

A baleset nem sokkal 20 óra előtt történt Velencétől 9 kilométerre, egy felüljárónál. Az ingajáratban közlekedő elektromos busz egyelőre ismeretlen okokból áttörte a szalagkorlátot, mintegy 15 métert zuhant és a mestrei vasútállomás vágányaira esve akkumulátorai azonnal lángra lobbantak. A jármű roncsát több órás munkával távolították el a sínekről egy tűzoltódaru segítségével.

A turistákat szállító magánbusz Velencéből indult egy margherai kempingbe, amikor leszaladt az útról. Az első jelentések szerint nem találtak féknyomokat, ami a jármű meghibásodására és a sofőr esetleges rosszullétére is utalhat. Az autóbusz még új volt, és az útviszonyokkal sem voltak problémák. Emellett a mintegy 70 éves felüljáró állapotát is ellenőrzik majd. A vizsgálathoz felhasználják a térfigyelő kamerák felvételeit.

Luigi Brugnaro, Velence polgármestere „apokaliptikusként” írta le a szerencsétlenség helyszínét, és bejelentette, hogy gyásznapot rendelt el a városban a tragédia miatt. Bejelentette, hogy a Mestre és Velence közötti vasútvonalon egyelőre felfüggesztették a közlekedést.

A balesetnek szemtanúja volt a Fincantieri hajóépítő vállalat két munkása, akik azonnal a helyszínre siettek, és igyekeztek kimenteni a buszból az embereket. Egyikük, a Gambiából származó, Mestrében dolgozó Boubacar Toure elmondta, hogy több embert, köztük egy kislányt is sikerült kimenteniük.

Korábban írtuk