„Nem engedhetjük meg, hogy az UNRWA leállítsa az élelem és az oktatás biztosítását”

Hirdetés

– fogalmazott José Manuel Albares, hangsúlyozva, hogy az ügynökség tevékenysége „élet-halál kérdés” a mintegy 6 millió palesztin számára, akiket ellát.

A tárcavezető megismételte: Spanyolország elítéli a Hamász „szörnyű terrortámadásait”, és követeli az összes túsz azonnali szabadon bocsátását.

Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa köszönetet mondott a spanyol támogatásért, és reményét fejezte ki, hogy az példaként szolgál majd más országok számára is források biztosítására.

Spanyolország február elején már 3,5 millió euró (1,3 milliárd forint) támogatás hagyott jóvá az ügynökségnek, miután 18 ország, köztük az Egyesült Államok, Kanada és Németország felfüggesztette hozzájárulását, mert az izraeli hatóság közölték: a szervezet több tagja részt vett a Hamász október 7-i terrortámadásában.

Korábban írtuk

Az UNRWA kötelezettséget vállalt arra, hogy felülvizsgálja a személyzet terroristatevékenységekben való részvételének megakadályozására szolgáló biztosítékokat.

Az Európai Bizottság múlt pénteken bejelentette: 50 millió eurót szabadít fel a palesztinok számára előirányzott idei 82 millió eurós támogatásból. A fennmaradó 32 millió eurót a bizottság két részletben fogja átutalni.

Az UNWRA egyébként az a szervezet, amelynek munkatársait februárban a terroristák támogatásával gyanúsították meg.