A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács szünetében tartott sajtóértekezletén közölte, hogy ukrán kollégája is bejelentkezett az ülésen videókapcsolaton keresztül, hogy újabb támogatást kérjen a harchoz.

Hirdetés

Ennek kapcsán szavai szerint a magyar álláspont az, hogy végre itt lenne az ideje annak, hogy az Európai Unió egyfajta stratégiai szembenézést tartson.

„Nézzünk szembe azzal, értékeljük, hogy az eddig Ukrajna kapcsán meghozott politikai döntések milyen eredményekkel jártak, milyen mértékben teljesítették a hozzájuk csatolt célkitűzéseket, milyen hatásai vannak ezeknek az intézkedéseknek az Európai Unióra, az egyes tagországokra, a külkapcsolatainkra, Oroszországra, Ukrajnára” – sorolta.

„Ha megvizsgálnánk, mire ment el az eddigi hatalmas, több mint 80 milliárd eurós pénzügyi támogatás (.), akkor bizony azt látnánk, hogy az ezen döntésekhez társított célkitűzéseknek nagyon-nagyon kicsi hányadáról mondhatjuk azt, hogy valamilyen módon sikerül őket teljesíteni” – mondta.

Korábban írtuk

„A helyzet az, hogy a szankciókkal az európai gazdaság minimum lábon lövése történt (.) Az is világossá vált, hogy ennek a háborúnak nincs megoldása a csatatéren, ott csak halottak vannak és pusztítás. És világos, hogy az ukrán ellenoffenzíva áttörő sikeréhez fűzött remények ma már az illúzió kategóriájába tartoznak” – vélekedett.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy az EU a héten előterjeszti a tizenkettedik szankciós csomagjáról szóló javaslatot is.

„Én azt gondolom, teljesen jogos az a kérdés, hogy hogyan folytathatunk érdemi vitát egy tizenkettedik szankciós csomagról úgy, hogy tulajdonképpen az első tizenegy szankciós csomag hatásairól semmiféle átfogó elemzés nem készült” – hangsúlyozta.

„Hogy még a mai napig nem vagyunk készek, vagyis Brüsszelben és más európai uniós tagországokban nem készek arra, hogy szembenézzenek azzal, hogy milyen károkat is okoztak a szankciók az európai gazdaságnak, és milyen mértékben vallottak kudarcot a célkitűzések” – tette hozzá.

A miniszter aláhúzta, hogy az orosz gazdaságot nem sikerült térdre kényszeríteni, illetve a békéhez sem sikerült közelebb kerülni egyetlen lépéssel sem, márpedig ezek voltak a fő célok.

„És ugyanígy nem látjuk lehetőségét érdemi vitának újabb tízmilliárd eurók Ukrajnába utalásáról akkor, amikor az eddigi 80 milliárd euró felhasználásáról semmifajta tájékoztatást, elszámolást az EU és annak tagországai nem kaptak” – mutatott rá.