Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Kósztasz Cironisz
Hirdetés

A túlzsúfolt moriai tábor múlt héten égett le. A fedél nélkül maradt emberek egy új, mintegy nyolcezer férőhelyes táborba költözhetnek át.

Az újonnan érkezőkön koronavírus-tesztet végeznek el, a hatóságok tájékoztatása szerint eddig 135 teszt lett pozitív, a fertőzötteket az új táborban elkülönítik.

A görög hatóságok szerint a Moria tábor lakóinak egy kis csoportja gyújtotta fel a létesítményt, akiket feldühített, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt szigorú kijárási korlátozásokkal sújtották őket. Az üggyel kapcsolatban hat afgán állampolgárt, köztük két kiskorút vettek őrizetbe.

Humanitárius szervezetek kifogásolják, hogy az új sátortáborban az emberek nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, és – számos érintett migránssal együtt – azt követelik az athéni kormánytól, hogy szállítsák az embereket inkább a görög szárazföldre.

Korábban írtuk

A görög hatóságok viszont a Törökországgal 2016-ban megkötött megállapodáshoz tartják magukat, amelynek értelmében a migránsoknak mindaddig a szigeteken kell várakozniuk, amíg a menekültügyi eljárásuk le nem zárul. Akinek a kérvényét elutasítják, visszaküldik Törökországba.

Csütörtök óta görög rendőrök – 70 rendőrnő közreműködésével – igyekeznek rábeszélni a fedél nélkül maradt családokat arra, hogy beköltözzenek az új táborba. A hatóságok szerint eddig sikeresnek mondható az akció. Hamarosan az átköltözés ellen vehemensen tiltakozó embereket is felkeresik, és megpróbálják rávenni őket, hogy a Kara Tepe-i táborban várakozzanak tovább. A Leszboszon tartózkodó migránsokat röpcédulákon tájékoztatják arról, hogy a szigetet kizárólag a menekültügyi eljárás lefolytatásával tudják elhagyni, ennek feltétele pedig az, hogy beköltözzenek az új sátortáborba.

A legtöbb illegális bevándorló idén Algériából és Tunéziából érkezett Európába – közölte Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet kutatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Elmondta, a migrációs válság kezdetén a szíriai polgárháború miatt a legtöbben az úgynevezett keleti útvonalon érték el Európát. Később a közép-mediterráni, majd pedig a nyugati útvonalak erősödtek meg, ami azt jelenti, hogy Olaszországot és Spanyolországot vették célba a migránsok.

Most újra a mediterrán útvonal a domináns, és itt jönnek a legtöbben, bár az is igaz, hogy a keleti útvonalon érkezők is tudnak „kellemetlen meglepetéseket” okozni – tette hozzá Vargha Márk.

Kifejtette, az algériaiak jellemzően a nyugati útvonalat választják és Spanyolországban kötnek ki; az ott partot érők 40 százaléka érkezik ebből az észak-afrikai országból. A Tunéziából érkező migránsok viszont Olaszországban érnek partot, s olyan nagy számban jönnek, hogy túl is terhelték az állam kapacitásait.

A kutató kitért arra is: mivel sem Algériában, sem pedig Tunéziában nincs háború, valószínűleg csak kevesen kapják majd meg a menekültstátust.