Fotó: MTI/AP/Eranga Jayawardena
Hirdetés

Hat robbantás szinte egy időben történt, egy hetedik órákkal később.

Öt támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában és a jelentős, Szent Antalról elnevezett katolikus templomban követték el őket.

A két vidéki robbantás a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában történt.

A templomokban általában sok hívő volt a húsvétvasárnapi mise miatt. A sebesültek között sok a súlyos, sőt válságos állapotú – közölték kórházi források.

Az egyik colombói szálloda, ahol robbanás történt, a miniszterelnöki hivatalhoz közel lévő Cinnamon Grand Hotel – közölte a szálló egyik tisztségviselője. A pokolgépet az étteremben helyezték el. A másik három fővárosi szálloda a Shangri-La Colombo, a Kingsbury és egy szálloda Dehivela peremkerületben. Az egyelőre nem világos, hogy a szállodai merényletekben hányan haltak meg összesen, Dehiveléban az első jelentések szerint ketten.

Egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett elkövetőként. Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát. Aljas támadásnak nevezte a merényleteket. Maitripala Sziriszena államfő is hangot adott megdöbbenésének. Külföldről is sorra érkeztek a vezetői részvétnyilvánítások és a robbantásokat elítélő nyilatkozatok, valamint a segítségnyújtásra vonatkozó felajánlások.

A merényletek hatására minden húsvéti szertartást töröltek az országban – jelentette be a Srí Lanka-i katolikus érsekség.

Az országos rendőrfőkapitány beszámolt arról, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Az NTJ tavaly vált ismertté buddhista szobrok elleni vandál tetteivel az országban.

A 21 millió lakosú Srí Lanka 70 százaléka buddhista vallású, 12 százalék hindu, 10 százalék muzulmán, és 7 százalék, vagyis mintegy 1,2 millió lakos katolikus. Mintegy kétszáz különböző kis keresztény közösség van még az országban, amelyeket összefog egy ökumenikus szervezet (NCEASL). A katolikusoknak sokak szerint hídszerepük van, mert a többségben lévő szingalézek és a kisebbségben lévő tamilok között is vannak ilyen vallásúak. Bizonyos katolikusokat azonban rossz szemmel néznek többen, mert támogatják, hogy a nemzetközi közösség vizsgálja ki: a Srí Lanka-i hadsereg tagjai milyen háborús bűnöket követtek el a tamilok ellen az 1972 és 2009 közötti polgárháborúban. Az ENSZ szerint a polgárháborúnak 80-100 ezer áldozata volt.

A polgárháború vége óta nem volt jelentősebb támadás vagy terrormerénylet az országban, de a különböző vallások hívei között rendszeresen vannak feszültségek és kisebb atrocitások. A keresztények panaszkodnak arra, hogy egyes szélsőséges buddhista szerzetesek az utóbbi években megpróbálták megfélemlíteni őket. Tavaly 86 olyan esetet számoltak össze, amelyben a keresztényeket hátrányosan megkülönböztették, fenyegették vagy erőszakot követtek el ellenük. De volt tavaly összetűzés a buddhista szingalézek és muzulmánok között is, mert egyes szélsőséges buddhisták azzal vádolják a muszlimokat, hogy az iszlám hitre akarják kényszeríteni a buddhistákat.

II. János Pál pápa 1995-ben, Ferenc pápa pedig 2015-ben látogatást tett Srí Lankán.