Mario Draghi először a felsőházban mond beszédet szerdán. Szavait a frakciók felszólalásai követik: a parlament közlése szerint a Draghi-beszédről tartandó bizalmi szavazás az esti órákban várható. Így a képviselőházra csak csütörtökön kerülhet sor.

Hirdetés

Az Il Giornale című jobboldali napilap három lehetőséget vázolt fel kedden. Az első szerint Mario Draghi nem látja garantáltnak a kormányzás folytatását, és bejelenti lemondását anélkül, hogy megvárná a bizalmi szavazás eredményét. A másik forgatókönyv az, hogy Mario Draghi elegendő biztosítékot kapott a pártoktól a kormányzás folytatásához, és a parlamenti többség támogatásával elkerüli a kormányválságot. Harmadik lehetőség pedig az, hogy Mario Draghi folytatja a kormányzást, de nem a korábbi nemzeti egységkormány élén, hanem egy úgynevezett programkormánnyal, amely adott határidőn belül a legsürgősebb gazdasági intézkedéseket hozza meg, egyebek között kidolgozza a költségvetési csomagot.

A miniszterelnök kedden ismét Sergio Mattarella államfővel egyeztetett a helyzetről.

A pártok álláspontjai nem változtak jelentősen az utóbbi napokban: a politikai válsághelyzetet előidéző Öt Csillag Mozgalom (M5S) továbbra is választ vár Mario Draghitól a július 6-án a miniszterelnöknek átadott kilencpontos követelési listára, amitől a párt a kormányban való részvételt tette függővé. Elemzők szerint az M5S el nem áll készen az előrehozott választásokra, de kormányzati szerep helyett kritikus ellenzéki erőként akar a következő hónapokban politizálni, amitől a jelenlegi 10 és 15 százalék közötti támogatottsága növelését reméli. Az elképzelést megnehezíti, hogy az M5S ugyanakkor nem szívesen mond le az miniszteri és államtitkári posztjairól.

Korábban írtuk

 A Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá, Olaszország! (FI) és a Matteo Salvini vezette Liga készen áll a kormányzás folytatására azzal a feltétellel, hogy az M5S-t kihagyják belőle. „A Liga az ország gazdasági és társadalmi működését kívánja biztosítani a jövő évi költségvetés minél előbbi elfogadásával” – közölte a párt kedden, ami arra utalt, hogy a Liga a Draghi-kormány munkáját néhány hónapos határidőhöz szabja, és nem akarja megvárni a parlamenti ciklus jövő tavaszi végét.

A baloldali La Repubblica címoldala szerint „Olaszország nem akar kormányválságot”. A közel nyolcezer olaszországi polgármesterből majdnem kétezren írták alá a Mario Draghi maradását szorgalmazó kérelmet. A Draghi-kormány folytatását sürgeti a Confindustria gyáriparos szövetség is a stabilitás érdekében.

A La Stampa című napilapban megjelent felmérés szerint az olaszok 52,9 százaléka nem akar az ősszel választásokat, ami egyébként még soha nem fordult elő az olaszországi politika történetében. A választást sürgető 30,8 százaléknak hatvanöt százaléka az Olasz Testvérekre, negyven százaléka a Ligára adná szavazatát.

Az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali ellenzéki párt elnöke, Giorgia Meloni közösségi oldalán azt írta: „a sajtóból úgy tűnik, mintha egész Olaszország Draghi maradásáért könyörögne (…), miközben maga a sajtó is elismeri, hogy ha most szavaznánk, az ellenzék túlnyerne mindenki mást”.

Mario Draghi július 14-én nyújtotta be lemondását az államfőnek, miután az M5S a kormány energiacsomagjának parlamenti szavazásán kivonult az ülésteremből. Az államfő nem fogadta el Mario Draghi lemondását, arra kérve őt, hogy a parlamentben mérje fel az erőviszonyokat a kormányzás folytatásához. Draghi az M5S nélkül is elegendő többséggel bír a parlament mindkét házában, de a jelenlegi válsághelyzet gyakorlatilag pontot tett a 2021 februárjában a közgazdász kormányfő vezetésével megalakult széles kormánykoalíció tevékenységére.