Fotó: MTI/EPA/ANSA/Andrea Fasani
Olasz katona koporsókat fertőtlenít az észak-olaszországi Seriate egyik templomában, mielőtt társaival az ott elhelyezett 45 koporsót Ferrara település hamvasztóüzemébe szállítják (2020. március 25.)
Hirdetés

Az „új” halottak száma kedden 743, hétfőn 602 volt, vasárnap 650, szombaton 793 volt.        

Az újonnan diagnosztizált betegek száma továbbra is enyhén, de fokozatosan csökken: szombaton 4821, vasárnap 3957, hétfőn 3780, kedden 3612 volt a számuk.

A gyógyultak száma az eddigi legtöbbel, egy nap alatt több mint ezerrel 9362-re emelkedett.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a fertőzöttek elérték a 74 386-t.     

A jelenlegi több mint 57 ezer betegből majdnem 27 ezren vannak kórházban, 3489-en intenzív osztályon.       

A tájékoztatót egy hónapja először nem a polgári védelmet vezető Angelo Borrelli tartotta meg, mivel az ő esetében is a fertőzésre utaló tünetek jelentkeztek.

Kórházba szállították a polgári védelem volt vezetőjét Guido Bertolasót, aki a milánói vásártéren épülő járványkórház megvalósítását irányította.

A járvány kezdete óta 31 olasz orvos veszítette életét, többségük házi orvos, de szerepel köztük fogorvos is. Olaszországba újabb, immáron a harmadik kínai orvoscsoport is megérkezett, nyolc tonna orvosi felszereléssel, több mint 300 ezer szájmaszkkal és 30 lélegeztetőgéppel. Az északolasz kórházakban már több mint ötven kubai és száznegyven fős orosz orvoscsapat is segítséget nyújt. Az orosz katonai orvosok jelenlétével szemben fenntartásait fejezte ki a +Europa (Több Európát) kisebb baloldali párt. Szergej Razov olaszországi orosz nagykövet úgy reagált, Moszkva minden „hátsó szándék nélkül” segíts az olaszoknak.

A gócpont Lombardiában az utóbbi egy napban 296-an haltak meg, a keddi 402-höz és a hétfői 320-hoz képest.  Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 1643 volt, a keddi 1942-höz és a hétfői  1555-höz képest. 

Ranieri Guerra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgató-helyettese nyilatkozata szerint a járvány jövő hét elejéig tetőzhet Olaszországban. Az ezt követő csökkenés gyorsaságát még hetekre becsülte. 

Másképpen látja a Milánó körüli 81 önkormányzat polgármestere, akik a lombardiai házi orvosok adatai szerint „stratégiaváltást” sürgettek arra hivatkozva, hogy a járvány sokkal jobban elterjedt mint azt a számok mutatják. Hangoztatták: a helyzet „ellenőrizhetetlenné” vált, számtalan beteg van saját otthonában enyhe vagy erősebb tünetekkel, akik nem mentek orvoshoz és nem is tesztelték őket.

A belügyi tárca adatai szerint a kijárási korlátozások március 11-i országos bevezetése óta több mint 2,4 millió ellenőrzést végeztek az utcákon, országutakon és sztrádákon, és több mint 110 ezer személy ellen tettek feljelentést. 

A római kormánynak április 3-ig kell bejelentenie, meddig hosszabbítja tovább az oktatási szünetet, a kereskedelem, vendéglátás, nem létfontosságú termelés korábbi leállítását.     

Giuseppe Conte miniszterelnök szerda esti felszólalásában a római képviselőházban bejelentette, hogy a márciusban elindított 25 milliárd euró gazdaságélénkítő csomag után, áprilisban hasonló mértékű intézkedéseket vezetnek be. Conte „minőségi ugrást” sürgetett az Európai Unió pénzügyi-gazdasági lépéseiben hangoztatva, hogy egész Európát recesszió fenyegeti. A kormányfő beszéde elején köszönetet mondott az olasz egészségügyi dolgozóknak, akiket a jelen levő képviselők állva megtapsoltak. Giuseppe Conte csütörtökön a szenátusban szólal fel. A római parlament tagjainak többsége interneten követte a beszédet.     

A kormány felhívására a fémipari szakszervezetek nem tartották meg szerdára meghirdetett sztrájkjukat. Szakszervezeteik továbbra is úgy látják, hogy még mindig túl sok gyár és vállalat tart nyitva a dolgozók egészségét veszélyeztetve.